"2017 óta ez volt a legnehezebb - megkaptam a lapot és leesett az állam"

Megosztó volt a matekérettségi. Többeknek komoly fejtörést okozott a feladatsor, viszont olyan végzős is volt, aki nem érezte nehéznek a feladatokat. Benneteket kérdeztünk a középszintű vizsgáról.

  • Eduline

Ahhoz képest, hogy mi két tanévet nem jártunk iskolába a tavalyi végzősök pedig csak pár hónapot voltak otthon, a tavalyi érettségi sokkal könnyebb volt. Abban nem volt statisztika, ez viszont nagyon épített a matektudásra. 2017 óta ez volt a legnehezebb. Remélem a magyar könnyű, a matek nehéz tendencia folyatódik és a töri is könnyű lesz

- mondta el az Eduline-nak Bence, a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gróf Károlyi Sándor Technikum végzőse. Szerinte egyébként az első feladatsorra szánt 45 perc kevés, a 135 perc pedig túl hosszú volt.

Szabó Rudolf, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium érettségizője úgy érezte, neki jól sikerült a vizsga. Annak viszont örül, hogy kevés volt benne a kombinatorika, mivel az a témakör kevésbé fekszik neki. Ő a 16. feladatot hagyta ki.

Egy másik végzős szerint az előző évekhez képest kicsit kevesebb volt a valószínűségszámítás (vagy ami volt, az könnyű volt). "Az volt a taktika, hogy minden feladatot megírok és utólag kihúzok egyet - végül a 18-as feladatot hagytam ki" - tette hozzá Máté a győri Révai végzőse, aki matekfaktra is járt.

Igazából hasonló szinvonalú volt, mint amiket gyakoroltam

- mondta Áron, a BMSZC Bláthy Ottó Titusz Informatikai Technikum érettségizője, aki tegnap még izgult egy kicsit a vizsga miatt, de élesben sikerült hamar megnyugodnia. Azt azért ő is kiemelte, hogy a 18. feladat nem volt egyszerű, így végül azt hagyta ki. "Pedig nagyon becsületesen dolgoztam mindegyikkel, de ott két-három feladatrész is nagyon érdekes volt" - tette hozzá. Áron az időt elegendőnek találta, mindkét feladatsorral hamarabb végzett, mint az előírt.

De nem mindenki érezte ilyen jónak a mai vizsgát. "Nekem ez szerintem borzasztóan sikerült" - mondta Dominika, a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium végzőse. Szerint az idő azoknak viszont elég volt, akik tudták. Dominika úgy érezte, a rövid feladatok is nehezebbek voltak, mint az elmúlt években - "volt három-négy, ami nagyon fura volt". A választhatóknál talán nem meglepő, de ő is a 18-as feladatot hagyta ki.

Flóra, a Jedlik Ányos Gimnázium diákja szintén nem érezte jónak a feladatsort. "Nehezebb és szívósabb volt", mint amit várt. Szerinte az olyan feladatokból, amik tíz évente csak egyszer vannak, most belerakták az összeset. "Nagyon sok adatot adtak meg, rámentek, hogy összezavarjanak minket. Szerintem ez még annak is nehéz volt, aki amúgy jó matekból" - mondta, majd azt is hozzátette: kihasználta az összes időt, sőt az első résznél még kicsit kevésnek is találta a 45 percet. Számára ugyancsak a 18. feladat volt a mumus.

A matekérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt olvashatjátok: 

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

A hittanoktatásról és a csökkenő diáklétszámról is egyeztetett Lannert Judit az egyházi iskolafenntartókkal

Rubovszky Rita szervezésében találkozott Lannert Judit az egyházi iskolafenntartók vezető képviselőivel. Az egyeztetésen a pedagógusértékeléstől és a szakképzés jövőjétől kezdve a gyermekvédelem kérdésein át a helyi oktatási kihívásokig számos téma napirendre került. Szó esett azokról a sajtóban megjelent félreértelmezésekről is, amelyek Lannert Judit korábbi nyilatkozatai nyomán az egyházi fenntartású iskolák, illetve a hat- és nyolcosztályos képzések jövőjével kapcsolatban láttak napvilágot.

„Nem varázsütésre lesz kevesebb teher a tanárokon és a diákokon” – Törley Katalin szerint ehhez új NAT kell

Hiába ígér változásokat az új oktatási miniszter, a tanárok és a diákok terheinek érdemi csökkentése nem történhet meg egyik napról a másikra – erről beszélt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a valódi változások előfeltétele egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozása.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.

Aránytalanul stresszesek és pillanatnyi teljesítményt mérnek az iskolai felvételik Pilz Olivér szerint

Egyetlen vizsgaeredmény évekre befolyásolhatja a diákok továbbtanulási lehetőségeit, miközben a felkészülés és a számonkérés jelentős terhet ró a családokra is Pilz Olivér szerint. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a jelenlegi érettségi és felvételi rendszer nemcsak túlzott stresszt okoz, de a társadalmi különbségeket is erősíti.