Sorozatok, halmazok és szögek: ilyen feladatokat kaptak a diákok a matekérettségi első részében

A matematikából középszinten vizsgázók két feladatsort kapnak: az első 10-12 feladatot tartalmaz, amely alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét ellenőrzi.

  • Eduline

Update: A szaktanár szerint kifejezetten sok trükkös feladat van a matekérettségi első részében

Idén ebben a vizsgarészben előkerülnek a számtani sorozatok, halmazok, valószínűség- és százalékszámítás, módusz és medián és szögek minden mennyiségben. Ezen felül hatványozós feladattal is meg kell birkózniuk a diákoknak a középszintű matekérettségi első részében.

Ebben a feladatlapban előfordulhat néhány igaz-hamis állítást tartalmazó vagy egyszerű feleletválasztós feladat is, de a feladatok többsége nyílt végű. Az első feladatlap megoldására 45 percet kapnak a diákok, ha letelik az idő, a felügyelő tanárok összeszedik a lapokat. 

Ezeknek a feladatoknak a megoldásával 30 pontot lehet szerezni – több pontot ér majd a matekérettségi második, hosszabb, összetett feladatokból álló része, azzal maximum 70 pontot gyűjthetnek a vizsgázók. 

A matekérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt olvashatjátok: 

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

„Nem lett eredménye a tavalyi tüntetésnek” – a BGE hallgatói továbbra is elégedetlenek, az egyetem sikeres egyeztetésekről beszél

Július 2-ára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói, akik szerint a tavalyi demonstráció óta sem oldódtak meg a vizsgaközponttal, a számonkéréssel és az egyetemi kommunikációval kapcsolatos problémák. Az egyetem ezzel szemben azt közölte, hogy a korábban felmerült problémákat már rendezték, az egyeztetések eredményesek voltak, ezért a demonstrációt végül lefújták.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.