A szaktanár szerint kifejezetten sok trükkös feladat van a matekérettségi első részében

Az előző évekhez képest "nem megszokott formában" kaptak feladatokat a diákok a mai matekérettségin. Az általunk megkérdezett szaktanár szerint a témakörök ugyan nem nehezek, de lehet buktató a rövid feladatokban.

  • Eduline

Nem nevezhető kedves feladatsornak az idei, vannak benne trükkök

- mondta az Eduline által megkérdezett szaktanár a mai érettségi első feladatlapjáról. Persze hozzátette, vannak olyan feladatok is, ahol a megszokottól eltérően idén nem kell nehezebb számolásokat megoldani a részpontokért.

Nem megszokott a nehézségi sorrend sem, ez is kizökkentheti a diákokat - emelte ki a szaktanár. Szerinte ugyanis nem a könnyűtől halad a nehezebb felé a feladatsor felépítése, hanem az első öt feladatban is vannak nehezebb példák, míg az utolsó kérdés kifejezetten egyszerű. Így az is lehet, hogy a diákokat a vizsga felépítése egy kicsit megkeveri és problémát jelenthet az időkorlát, azaz a 45 perc.

 

Két feladatsort kapnak a középszinten vizsgázók

A matematikából középszinten vizsgázók két feladatsort kapnak: az első 10-12 feladatot tartalmaz, amely alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét ellenőrzi.

Ebben a feladatlapban előfordulhat néhány igaz-hamis állítást tartalmazó vagy egyszerű feleletválasztós feladat is, de a feladatok többsége nyílt végű. Az első feladatlap megoldására 45 percet kapnak a diákok, ha letelik az idő, a felügyelő tanárok összeszedik a lapokat – emeli ki az Oktatási Hivatal tájékoztatója.

Ezeknek a feladatoknak a megoldásával 30 pontot lehet szerezni - több pontot ér majd a matekérettségi második, hosszabb, összetett feladatokból álló része, azzal maximum 70 pontot gyűjthetnek a vizsgázók.

A matekérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt olvashatjátok:

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.