Öt hiba, amivel könnyen elszúrhatjátok az érettségit

Azért szedtük össze őket, hogy ti semmi esetre se kövessétek el ezeket.

  • Tóth Alexandra

1. Nem gyakoroltok eleget

Az egyik legjobb felkészülési módszer a rutinszerzés, ezért érdemes a korábbi évek feladatsoraival gyakorolnotok. Itt megtaláljátok az összes feladatlapot és a hozzájuk tartozó megoldókulcsot is közép- és emelt szinten egyaránt. Először az évet kell megnéznetek, azután kiválaszthatjátok a képzési szintet, majd a következő ablakban jobb oldalon böngészhettek a tárgyak között.

Ha már az összes feladatsort megcsináltátok, akkor sem kell aggódnotok, ugyanis a Studium General (a Budapesti Corvinus Egyetem hivatalos előkészítője) idén is tartott próbaérettségiket. A matek vizsga közép- és emelt szintű feladatsorait és megoldásait itt, a történelmet itt, a közgazdaságtant pedig itt nézhetitek meg.

2. Már most pánikoltok

Bár a minisztérium már többször is kijelentette, hogy a jelenlegi tervek szerint írásbeli és szóbeli vizsga is lesz idén, biztos bennetek is ott motoszkál a "mi lesz, ha...?" kérdés. Talán a gyomorgörcs most nem annyira meglepő, de próbáljatok egyszerre csak egy dologra koncentrálni. A tanáraitok is azon vannak, hogy – bár főleg online, vagy kiscsportos foglalkozások keretében, de – minden szükséges tudást átadjanak nektek, és ne legyen hátrányotok a kialakult helyzetből.

3. Nem tudjátok használni a legális puskákat

Több tárgyból is használhattok segédeszközöket az érettségin – ilyen például matekból a függvénytábla vagy töriből az atlasz. Ha viszont nem tudjátok, hogy melyiket hol kell kinyitnotok, mit merre találtok benne, akkor rengeteg időt veszíthettek a keresgéléssel. Nem szeretnétek, hogy ezek a legális puskák többet ártsanak nektek, mint amennyit segítenek? Akkor kezdjétek el lapozgatni őket és ismerkedjetek meg a könyvek felépítésével.

4. Nem pihentek eleget

Most, hogy a suliba sem kell személyesen bejárni, még könnyebb beleesni abba a hibába, hogy hajnaltól hajnalig a könyvek felett görnyedtek és minden percet a tanulásra fordítotok. Ezzel viszont hosszútávon nem lesztek előrébb, ugyanis ahhoz, hogy el is mélyedjenek a tanultak, szükség van a lazításra. Bár most elég korlátozottak a kikapcsolódási lehetőségek, egy hatalmas sétával vagy kirándulással nem lőhettek mellé. A "covid-barát" kikapcsolódáshoz korábban már néhány alkalmazást is ajánlottunk nektek.

5. Folyamatosan a pontjaitokat számolgatjátok

Nem kell már most azon agyalni, hogy ha 84%-os lesz a történelem, akkor elég egy 46%-os matek és 76%-os magyar, ahhoz, hogy bekerüljetek a kiválasztott szakra. Nagyon jó, ha pontosan tudjátok, mivel kell számolnotok a ponthatárhúzásnál, de nem szabad túlzásba esni. Sokan naponta számolják át a pontjaikat is - hátha egy nap több jön ki? Felesleges, ne stresszeljétek magatokat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

 

Hozzászólások

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

Mi történik, ha egy iskolaigazgató-jelöltet a tantestület fele támogat, a másik fele viszont nem? Sinka Editet, a Klebelsberg Központ elnökét kérdeztük. #eduline #iskolaigazgatók #sinkaedit #iskola #tanár

♬ eredeti hang - eduline.hu