Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ezt a rövid listát érdemes átfutnotok, mielőtt beszerzitek az atlaszt az érettségihez.
A vizsgaleírás szerint a történelem érettségi vizsgákon kizárólag „az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlasz” használható.
A jogszabályi feltételeknek megfelelő atlaszok a következők:
Történelmi atlasz középiskolásoknak FI-504010903
Történelmi atlasz középiskolásoknak FI-504010903/1
Történelmi atlasz középiskolásoknak FI-504010903/2
Fontos, hogy leellenőrizzétek, biztosan a három közül valamelyik atlasz legyen nálatok, ugyanis ezeken kívül semmilyen másik típust nem vihettek majd magatokkal a vizsgára. Illetve azért is érdemes már most beszereznetek a jogszabályi feltételeknek megfelelő példányt, hogy azzal készülhessetek az érettségikre. Nagyon sokat jelent, ha nem az utolsó pillanatban kezdtek el ismerkedni az atlaszotokkal.
A 2021-es érettségivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.