Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A tavaszi vizsgák időpontjai napról napra közelednek, és bár a köznevelési államtitkár tegnap ismét megerősítette, hogy nem változtatnak a szabályokon, a felkészülés megszervezése sok iskolában még mindig problémát okoz.
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján ismét elmondta, hogy az érettségi rendje nem változik, idén is marad az eredeti felállás. De "hogyan készülhetnek fel az érettségizők az érettségi vizsgára"? - tette fel az egyszerű(nek tűnő) kérdést Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi).
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára ismét kiemelte, hogy - amennyiben erre igény van - az érettségizőknek is lehet kiscsoportos személyes konzultációkat tartani, és azt is elmondta: ez a tanárok munkaidejének része. Az államtitkár szerint
az érintett pedagógusok a neveléssel-oktatással lekötött munkaidejük terhére, a jóváhagyott tantárgyfelosztásban rögzített foglalkozásként tartják meg a konzultációt vagy a felkészítést.
Hozzátette, amennyiben a tanárok a felkészítéssel járó feladataikat munkaidőn kívül látják el, és ez helyettesítésnek sem minősül, "akkor természetesen külön díjazás jár érte, amit a tankerületi központok mint fenntartók kifizetnek".
Az érettségifelkészítésre a szabályok szerint a 11. osztályban a 30 alapóraszám mellett 4 órát, a 12. évfolyamon a 29 alapóra mellett 5 órát kell fordítani. Akárhogy osztunk és szorzunk, a jelenlegi helyzetben ez nagyon nehezen kivitelezhető. Ha egy osztály a személyes konzultációkat választja, akkor a maximalizált 10 fős létszámkorlátozás miatt azzal is számolni kell, hogy egy átlagos 30 fős osztályban a tanárnak háromszor is meg kell tartania egy adott órát.
Úgy tűnik, a helyzet megoldása megint nem a tanárokon fog múlni, a legtöbb iskola ugyanis igyekszik mindent megtenni a sikeres felkészítés érdekében. „Ezt a többletterhet a tanárok a diákok sikeres felkészítése érdekében vállalják” – szögezte le korábban az Eduline-nak Pásztor Attila, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója is.
A tanárok persze emellett az alsóbb évfolyamokon is oktatnak, a digitális munkarend pedig önmagában többletmunkát jelent, például az írásbeli munkák egyéni értékelése miatt.
Mindezeknek köszönhetően az idei évben talán még megterhelőbb az érettségizőknek a felkészülés - mentálisan is. Ebben a témában pszichológusokkal készített interjúnkat itt olvashatjátok el:
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.