Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Idén felvételiztek? Kíváncsiak vagytok, hogy mikor derül ki, felvettek-e benneteket a megjelölt egyetemre vagy főiskolára? Ezt a dátumot már most érdemes megjegyeznetek.
A 2020-as felsőoktatási felvételin július 23-án húzzák a ponthatárokat: ekkor derül ki, hogy bekerültök-e valamelyik, a jelentkezési lapon megjelölt egyetemi vagy főiskolai képzésre.
De addig még rengeteg fontos határidőt kell észben tartanotok. Leghamarabb – február 15-ig – a felvételi jelentkezést kell leadnotok az E-felvételin keresztül. Az érettségi vizsgaszabályzatban meghatározott határidő szerint szintén február 15-ig kellene jelentkeznetek az érettségikre. Azonban február 15. 2020-ban szombati napra esik, így a jelentkezési határidő 2020. február 17-e hétfő.
Ha idén felvételiztek, itt megtaláljátok az összes fontos dátumot, amire a következő pár hónapban figyelnetek kell.
A 2020-as egyetemi, főiskolai felvételiről itt olvashatjátok cikkeinket.
Nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal az idei érettségi vizsgák jelentkezési lapját
Elérhető a 2019/2020. tanév május-júniusi vizsgaidőszak érettségi vizsgáinak jelentkezési lapja. Jelentkezési szabályok, útmutató és határidő egy helyen.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.