Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hány százalékot kell elérni az angolérettségin egyes vizsgarészeknél? Mikor mehettek szóbelizni? Mennyiben tér el egymástól a közép- és az emelt szintű értékelés? Mutatjuk a válaszokat.
Angolérettségi: az összes feladatlap és megoldás egy helyen
Az Oktatási Hivatal tájékoztatója szerint a középszintű angol érettségin az írásbeli és a szóbeli vizsgarészben külön-külön teljesítenie kell az elérhető pontszámnak legalább a 12%-át.
Emelt szinten viszont oda kell figyelni, hiszen mind az öt vizsgarészben – olvasott szöveg értése, nyelvhelyesség, hallott szöveg értése, íráskészség, valamint a szóbelin is – külön-külön kell megszerezni a maxmális pontszám legalább a 12%-át.
Földrengések és egy furcsa kínai vizsgafeladat a középszintű angolérettségi első részében
Földrengésekről és egy komoly vitát kiváltó vizsgafeladatról is kaptak szöveget a diákok a középszintű angolérettségi első, szövegértést mérő részében.
Bár az angolérettségin összességében 12%-tól még nincs meg a kettes, de aki ezt a minimum pontot eléri az írásbelin, az már mehet szóbelizni.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2019-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.