Itt találjátok az emelt szintű biológiaérettségi megoldását
Az emelt szintű biológiaérettségi feladatsorát és megoldását is nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal.
Az emelt szintű biológiaérettségi feladatsorát és megoldását is nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal.
Eduline
Közzétette a középszintű biológiaérettségi hivatalos megoldását az Oktatási Hivatal.
Eduline
Véget ért az emelt szintű biológiaérettségi is. Ezt gondolja egy vizsgázó a mai feladatsorról, tapasztalatait velünk is megosztotta.
Eduline
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a középszintű biológiaérettségi alig tartalmazott biokémiai feladatokat. Ellentétben az emelttel, amelyben volt biokémiai téma is. A következő feladatok szerepeltek a mai emelt szintű bioszérettségin.
Eduline
Szerencsések azok, akik idén érettségiztek középszinten biológiából, ugyanis az előző évhez képest például jóval kevesebb volt a biokémia, de a többi feladatot között sem volt nagyon nehéz vagy éppen becsapós. Egy biológiaszakos hallgatót kérdeztünk az érettségi feladatsoráról.
Eduline
Véget ért a mai biológiaérettségi. Kanyaró, sejtes szerveződés, öröklött esélyek - ezekkel a témákkal is kell foglalkozniuk a biológiából középszinten érettségizőknek. A emberi szervezettel kapcsolatos feladatokon túl természetesen szerepelnek növény- és állattanról szóló feladatok is.
Eduline
Véget ért a középszintű biológiaérettségi. Az egyik békéscsabai gimnáziumban egyetlen diák írt középszintű feladatsort - őt kérdeztük tapasztalatairól.
Eduline
Délelőtt 10-kor véget ért a középszintű biológiaérettségi, itt találjátok az utolsó négy feladat nem hivatalos megoldásait. A biológia érettségi nap támogatását köszönjük a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának.
Eduline
Délelőtt 10-kor véget ért a középszintű biológiaérettségi, itt találjátok az első öt feladat nem hivatalos megoldásait. A biológia érettségi nap támogatását köszönjük a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának.
Eduline
Hogyan számolhatjátok ki, hány vizsgapontot szerezhettek az írásbeli biológiaérettségin?
Eduline
Nagy előnyt jelent a ma biológiából középszinten vizsgázóknak, hogy kevesebb a biokémia a feladatsorban. "Ez a feladatsor sokkal jobb, mint a tavalyi" - mondta az Eduline-nak Győrössy Dorottya, az Eszterházy Károly Egyetem biológiaszakos hallgatója.
Eduline
Kanyaró, sejtes szerveződés, öröklött esélyek - ezekkel a témákkal is kell foglalkozniuk a biológiából középszinten érettségizőknek. A emberi szervezettel kapcsolatos feladatokon túl természetesen szerepelnek növény- és állattanról szóló feladatok is.
Eduline
Ebben a percben országszerte megkezdődik a biológiaérettségi. A középszintű feladatsort 120 perc alatt kell kitölteni, összesen 100 pontot szerezhetnek a diákok.
Eduline
Kedden a közép- és emelt szintű biológiaérettségivel folytatódott az érettségi szezon. Az Eduline-on folyamatosan beszámolunk a feladatokról, diákokat és tanárokat kérdezünk az írásbeliről, és persze megtaláljátok a nem hivatalos megoldásokat is. A biológia érettségi nap támogatását köszönjük a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának.
Eduline
Itt találjátok a középszintű biológiaérettségi feladatsorait és megoldókulcsait az elmúlt három évből. Ha vizsga előtti nap még átnéznétek a feladattípusokat, érdemes az előző évek feladatsorait böngészni.
Eduline
Milyen szempontok alapján értékelik a tanárok a szóbeli biológiaérettségit? Milyen témakörök kerülnek elő az érettségi második körében? Milyen segédeszközt használhattok? Minden kérdésre válaszolunk.
Eduline
A magyar hagyományokra épülő korszerű oktatás megteremtését jelölte meg célként az óvodától a diplomaszerzésig Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterjelöltje meghallgatásán az Országgyűlés kulturális bizottságában, hétfőn.
MTI
Milyen feladatokat kaptok majd az idei középszintű bioszérettségin? Mennyi időtök lesz a matekpéldák megoldására, milyen témakörök kerülhetnek elő a vizsgán, és milyen segédeszközöket használhattok? Itt találjátok a legfontosabb infókat.
Eduline
Holnap a történelemvizsgával folytatódik az idei érettségi szezon. Ha még vannak kérdéseitek, itt mindenre választ kaphattok. Milyen atlaszt lehet használni? Milyen feladatok lesznek?
Eduline
A 64 éves Bódis József a köz- és a felsőoktatásért is felel majd.
Eduline