Ezekkel kellett megküzdeniük a diákoknak emelt szinten: populációgenetika és biokémia

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a középszintű biológiaérettségi alig tartalmazott biokémiai feladatokat. Ellentétben az emelttel, amelyben volt biokémiai téma is. A következő feladatok szerepeltek a mai emelt szintű bioszérettségin.

  • Eduline
Ruprech Judit

Itt találjátok a középszintű biológiaérettségi első öt feladatának megoldásait.

A középszintű biológiaérettségiről szóló tudósításunkat itt találjátok.

Itt találjátok az emelt szintű biológiaérettségi megoldását

Az emelt szintű biológiaérettségi feladatsorát és megoldását is nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal. Az emelt szintű biológiaérettségi feladatsora: Az emelt szintű biológiaérettségi hivatalos megoldása: Kanyaró, sejtes szerveződés, öröklött esélyek - ezekkel a témákkal is kell foglalkozniuk a biológiából középszinten érettségizőknek. A emberi szervezettel kapcsolatos feladatokon túl természetesen szerepelnek növény- és állattanról szóló feladatok is.

A biológiából emelt szinten érettségizők kaptak feladatot a populációgenetikáról, az emberi genetikáról, de volt genetikai feladat egy madárról is, amelyben a madár színe és a tollazata meghatározásából kellett következtetéseket levonni.

Az egyik esszétéma a keményítőbontásról szólt. Az emelt szintű biológiaérettségi feladatai között volt növénytani feladat is, például az első feladatban két diagram alapján kellett adatokat leszűrni kétféle növény sótartalmáról - számolt be egy diák az Eduline-nak.

De volt szó a feladatokban a fehérjeszintézisről, a hormonrendszerről, ezen belül is a női ciklus és külön a szervek feladatairól is.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat. A 2018-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Az emelt szintű biológiaérettségi kitöltésére a vizsgázóknak 240 percük volt, ezt az időt pedig tetszésük szerint oszthatták be.

A maximálisan elérhető pontszám 100 pont, ami a következőképpen oszlik el a feladattípusok között: 80 pontot lehet elérni a feladatsorral, 20 pontot pedig a választható feladatrésszel lehet szerezni, amiből 10 pont az irányított esszéért jár.

Kanyaró, vércsoportok és egy különleges állat - ilyen feladatokat kaptak az érettségizők biológiából.

Az idei biológiaérettségi feladatsora sokkal jobb, mint a tavalyi: "kevesebb benne a biokémia".

Nektek menne a mai bioszérettségi? Teszteljétek ezzel a kvízzel

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.