#corvinus

A Corvinus egyetem diákjai nyerték az Országos Média Diákversenyt

Az Országos Média Diákverseny november 28-i döntőjében öt csapat versengett egymással. A megmérettetésen a Nivea for Men Frissítő Hidrogénnevet viselő termék 2009-es médiastratégiájának megvalósítására vártak ötleteket a nappali tagozatos egyetemistáktól, főiskolásoktól. A háromfős felállások közül pedig a Corvinus egyetem hallgatói szerepeltek a legjobban Creamtivity nevet viselő felállásukkal, felkészítőjük pedig a 2001-es győztes volt, így pedig a verseny célja is teljesül: a médiaszakma utánpótlásának felfedezése.


Tüntetnek a kerületi önkormányzat döntése ellen

A Budapesti Corvinus Egyetem diákjai és oktatói tüntetést szerveztek szerda estére, mert a XI. kerületi önkormányzat az intézmény beleegyezése nélkül épít hulladékliftet a Vásárcsarnok és a BCE épülete közé - adta hírül az MTI. Az egyetemi polgárok azt szeretnék elérni, hogy tartsák meg az eddigi hulladékszállító alagutat a 2-es villamos eredeti útvonalát meghagyva, vagy építsenek új alagutat.


Egyetemek presztízsrangsora - a cégek szerint

Több cég tervez kevesebb friss diplomást felvenni, mint 2007-ben - olvasható a Világgazdaságban. Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézetének (GVI) frissen publikált kutatásából kiderült, a diplomás pályakezdőket foglalkoztató cégek aránya az idén 11 százalékponttal nőtt ugyan, de a felvételükre vonatkozó szándékok némileg visszafogottabbakká váltak. A megkérdezett cégek felállítottak egy rangsort is aszerint, hogy presztízs tekintetében szerintük melyik felsőoktatási intézmény áll az első három helyen.


Stratégiai szövetség a BGF és a Corvinus között

Együttműködési megállapodást kötött Magyarország két vezető felsőoktatási intézménye, a Budapesti Gazdasági Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem 2008. november 17-én. A szakmai stratégiai szövetség az oktatási-kutatási tevékenységek összehangolásával a magas színvonalú képzés biztosítására törekszik, miközben szélesebb, kiszámíthatóbb, a munkaerő-piac kívánalmait teljes mértékig kielégítő képzési kínálatot teremt.


Döntött a mesterképzési helyek elosztásáról az oktatási tárca

Hiller István oktatási és kulturális miniszter döntött a 2009/2010-es tanévben induló mesterképzésekre elkülönített államilag támogatott helyek elosztásáról. Az elkülönített 21700 helyből 18980 helyet osztott szét 30 intézmény között, a maradék csaknem 2000 helyet a várhatóan májusban akkreditált szakokra tartalékolja a tárca - adta hírül az MTI.


Világranglista első 50-ben a Közgáz

A Financial Times 2008-ban újra rangsorolta Európa és a többi földrész legjobb általános menedzsment mester képzéseit. A szeptember 29-én közzétett felmérés a gazdasági felsőoktatási intézmények közül a harmadik helyre helyezte a CEMS MIM (Community of European Management Schools Masters in Internatioanl Management) programot, amelyben hazánkban egyedüliként a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) vesz részt. A karrierlehetőséget és az anyagi elismerést vizsgálva a BCE Gazdálkodástudományi Karának gazdálkodási szakos nappali képzését a huszonhatodik-huszonhetedik helyre sorolta az újság.