Jövő januártól csak oltott diákok tanulhatnak ebben az amerikai tankerületben

Az amerikai Oakland tankerülete bejelentette, ki kell iratkozniuk vagy magántanulóvá kell válniuk azoknak a diákoknak, akik január 1-ig nem oltatják be magukat.

  • Bezzeg Hanna

Kötelezővé tette az oltás beadatását a diákok számára az oaklandi tankerület: a rendelkezés értelmében január 1-ig minden tizenkét év feletti tanulónak meg kell kapnia legalább az első adag vakcinát.

Aki nem felel meg a szabályoknak, az személyes formában nem folytathatja tanulmányait a jövő évtől - írja az abc7news, kiemelve, hogy a szabály nem vonatkozik azokra, akik egészségügyi vagy vallási okok miatt utasítják el az oltást.

Az állam járványügyi statisztikái alapján a teljes város 88,4 százaléka kapott már legalább egy adag vakcinát. A diákok körében azonban jóval kisebb ez az arány, csupán 57,5 százalékuk oltatta be magát.

Hozzászólások

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.