Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egy év kihagyás után ismét együtt izgulhattok és bulizhattok majd a ponthatárhúzás napján a többi felvételizővel.
Bár 2020-ban a koronavírus-járvány miatt országszerte elmaradtak a pontváró bulik, idén Budapesten már biztos, hogy megtartják az eseményt - ezt Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára jelentette be a Facebook-oldalán.
A Pont Ott Parti a 2021-es felvételi ponthatárok várható kihirdetésének napján, július 22-én lesz. Az eseményt az Oktatási Hivatal és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) együtt rendezi meg.
Az idei helyszínről és a további részletekről Schanda Tamás a következő napokra ígért tájékoztatást.
Általában nemcsak Budapesten, hanem több vidéki városban is szoktak pontváró partikat tartani, egyelőre azonban egyedül a fővárosi eseményről van hír, de amint bejelentenek más helyszíneket, arról is fogunk tájékoztatni benneteket.
Addig is, ha kíváncsiak vagytok, milyenek voltak a ponthatárok az elmúlt években, itt megnézhetitek őket. Ha pedig azt szeretnétek tudni, mitől függ, hogyan számolják a pontjaitokat az idei felvételin, arról itt olvashattok bővebben.
Még nem néztétek meg, hogy várhatóan hány pontotok lesz a felvételin? Akkor itt az ideje, hogy kipróbáljátok a pontszámító kalkulátorunkat. Ennek használatáról itt írtunk korábban.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.