A Pro Civis civil szervezet elemzése szerint a Szlovákiában működő 220 magyar és kétnyelvű alapiskolából 97 intézmény jövője kerülhet veszélybe az új szabályozás miatt – írta meg a Napunk. Közülük 58 iskola már jelenleg sem teljesíti a tervezett létszámkövetelményeket, további 39 intézmény pedig éppen a meghatározott határ közelében működik. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy mind a 97 iskola biztosan bezárna, a tervezett szabályozás azonban jelentősen megnehezítheti a fennmaradásukat.
Enyhítenének a létszámkövetelményeken
A Magyar Szövetség az Oktatáspolitikai Műhellyel közösen dolgozta ki azt a petíciót, amelyben a nemzetiségi iskolákra vonatkozó létszámhatárok csökkentését követelik.
A kezdeményezők azt kérik a szlovák kormánytól és az oktatási minisztériumtól, hogy a tervezett 15, illetve 18 fős átlagos osztálylétszám helyett 12 főben határozzák meg a nemzetiségi iskolákra vonatkozó minimumot. Emellett a teljes szervezettségű, vagyis alsó és felső tagozattal is rendelkező iskoláknál a tervezett 147 fős minimális tanulólétszámot 108 főre csökkentenék.
A szabályozásban szereplő átlagos osztálylétszámot nem osztályonként külön-külön, hanem tagozatonként számítanák ki. Ez azt jelenti, hogy az adott tagozatra járó összes diák számát osztanák el az osztályok számával. Például egy négyosztályos alsó tagozaton összesen legalább 60 tanulóra lenne szükség ahhoz, hogy teljesüljön a 15 fős átlag. A felső tagozaton pedig öt osztály esetén összesen 90 diáknak kellene tanulnia az intézményben a 18 fős átlag eléréséhez.
A változtatások azonban nem vezethetnek oda, hogy a magyar családok számára az anyanyelvi iskola csak papíron marad elérhető. Egy iskola sorsáról nem lehet kizárólag létszámadatok és kilométerek alapján dönteni
– fogalmaznak a petícióban.
A kezdeményezők ezért azt is kérik, hogy egy iskola megszüntetése vagy összevonása előtt vegyék figyelembe az utazás idejét, a diákok életkorát, a tömegközlekedési lehetőségeket és azt, hogy a másik intézmény képes-e fogadni a tanulókat. A szórványban élő gyerekek számára ingyenes, biztonságos iskolabusz-hálózat kialakítását is szorgalmazzák, állami és regionális támogatással.
Itthon is egyre több iskola küzd a csökkenő gyereklétszámmal
Nemcsak Szlovákiában jelent komoly problémát a csökkenő gyereklétszám és az iskolák kihasználatlansága. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke korábban arra figyelmeztetett, hogy a következő években elkerülhetetlenné válhatnak az iskolaösszevonások és -bezárások.
A szakszervezeti vezető szerint az iskolarendszer kapacitását még olyan évfolyamokra tervezték, amelyekben közel százezer gyerek kezdte meg a tanulmányait, miközben a következő években ennél jóval kevesebben lépnek majd iskoláskorba.
Totyik példaként két egymástól mindössze 700 méterre található iskolát említett: az egyik ezer diák befogadására alkalmas, de csak 250-en járnak oda, míg a másik 1250 férőhelyes intézményben mindössze 300-an tanulnak. A PSZ elnöke szerint az ilyen helyzetekben meg kell vizsgálni az összevonás lehetőségét, de a döntésekbe a szülőket és a pedagógusokat is be kell vonni. Hangsúlyozta azt is, hogy az iskolabezárások nem járhatnak együtt az oktatási források csökkentésével. A felszabaduló pénzt inkább kisebb osztálylétszámokra és jobb oktatási körülmények megteremtésére kellene fordítani.
Totyik szerint egyes térségekben a demográfiai folyamatok miatt az iskolák idővel külső beavatkozás nélkül is működésképtelenné válhatnak. Az átalakításoknál azonban minden esetben a gyerekek érdekeit és a megfelelő oktatási feltételek biztosítását kellene előtérbe helyezni.
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint bizonyos térségekben elkerülhetetlenné válhatnak az iskola-összevonások és -bezárások, de az átalakítás nem járhat együtt forráskivonással. A kevesebb gyerek lehetőséget teremthetne kisebb osztályokra és jobb oktatási feltételekre is.