Magyar sikerek a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián

A 19. alkalommal megrendezett versenynek idén a vietnámi Hanoi városa adott otthont.

A nemzetközi mezőnyben a magyar csapat tagjai kiemelkedően teljesítettek, így három ezüstéremmel és két dicsérettel térhettek haza a megmérettetésről – derült ki a Tudományos Olimpikonok bejegyzéséből.

Ezüstérmet szerzett Kis Ágoston, Elekes Panni és Zádori Gellért. Dicséretben részesült Jakab Ede Krisztián és Papp Emese Petra.

„Köszönjük a rengeteg befektetett munkát, a kitartást és a csodálatos helytállást. Rendkívül büszkék vagyunk Rátok! Csak így tovább!” – olvasható a posztban.

A magyar diákok rendszeresen remekül szerepelnek a nemzetközi tudományos versenyeken. Többek között két ezüstérmet szereztek augusztusban a Mesterséges Intelligencia Diákolimpián Asztanában.

Bekerült egy magyar egyetem a világ legjobb 250 egyeteme közé

Nagyot javított a Semmelweis Egyetem, az Óbudai Egyetem pedig maga mögé utasította az ELTE-t és a BME-t is a Times Higher Education (THE) legfrissebb nemzetközi rangsorában. Volt olyan hazai felsőoktatási intézmény, amelyik 210 helyezést ugrott előre tavalyhoz képest.

Hozzászólások

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.