Itt a tavasz, egyre több a rolleres és a baleset is – a Bethesda Gyermekkórház figyelmeztet a veszélyekre

A Bethesda Gyermekkórházban csak egyetlen hétfőn három olyan gyereket kellett ellátni, akik rollerrel szenvedtek sérülést.

A tavasz beköszöntével ismét megszaporodtak az elektromos rolleres balesetek. Az orvosok szerint ezek az esetek egyre gyakoribbak, és sokszor súlyos sérülésekkel járnak – hívja fel a figyelmet a gyerekkórház.

Már az óvodákban elkezdődne az új KRESZ tanítása?

Facebook-posztjukban egy korábbi eset bemutatásával mutatták be, milyen komoly sérüléseket lehet szerezni egy elektromos rollerrel, ha nem megfelelően közlekednek vele:

A 13 éves Bandi egy új elektromos rollert kapott jutalmul a jó jegyeiért. Az első nap gond nélkül telt, a következőn azonban baleset történt. A fiú visszaemlékezése szerint a roller első kereke egy kátyúba akadt, ő pedig nagy sebességgel az aszfaltra zuhant.

Az esés után a karja természetellenes szögben állt, mintha a keze hátrafelé integetne. Barátai is azonnal észrevették, hogy komoly baj történt.

Bár korábban feleslegesnek gondolta, Bandi bukósisakot viselt – és ez végül megvédte a fejét. A karjában azonban erős fájdalmat érzett. A mentők a Bethesda Gyermekkórházba szállították, ahol nyílt felkartörést állapítottak meg nála. A fiú a sebészeti osztályra került, majd műtéten esett át.

A kórház szakemberei szerint sok ilyen baleset megelőzhető lenne, ha a fiatalok és a szülők jobban tisztában lennének a kockázatokkal. Ezért három alapvető szabályt különösen fontosnak tartanak:

  • A bukósisak használata ne legyen opcionális – legyen kötelező!

  • Két keréken se hajts gyorsan, mert nap mint nap látjuk a következményeket!

  • Ha lehetséges, kerüld az elektromos rollerek használatát – válaszd inkább a kerékpárt!

 

Hozzászólások
@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Érettségi 2026: mi történik, ha puskázáson kapnak?

Az érettségin szigorúan tilos puskázni vagy bármilyen tiltott segítséget használni – aki megszegi a szabályokat, komoly következményekre számíthat. Az Oktatási Hivatal részletesen szabályozza, mi történik szabálytalanság esetén, és a lebukás akár az egész vizsga eredményét is veszélyeztetheti.