Az Instagram értesíteni fogja a szülőket, ha a gyerekük önkárosításra vagy öngyilkosságra keres rá

Az Instagram szülői felügyeleti eszközeit használó családok hamarosan értesítést kapnak arról, ha gyerekük ismételten öngyilkossággal vagy önkárosítással kapcsolatos kifejezésekre keres rá a platformon.

Ez az első alkalom, hogy az anyavállalat, a Meta nemcsak letiltja az ilyen jellegű kereséseket, és külső segítségnyújtó forrásokra irányítja a felhasználókat, hanem tájékoztatja is a szülőket a potenciálisan káros tartalmak iránti érdeklődésről – írja a BBC.

Az Instagram „Tini fiók” funkcióját használó szülők és fiatalok az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Kanadában már a jövő héttől értesítést kapnak az új intézkedésről, de később világszerte bevezetik.

A Molly Rose Foundation nevű, öngyilkosság-megelőzéssel foglalkozó jótékonysági szervezet ugyanakkor élesen bírálta a lépést. Véleményük szerint az intézkedés „több kárt okozhat, mint amennyi hasznot hoz”.

A szervezet vezérigazgatója, Andy Burrows úgy fogalmazott: „Ez az elhamarkodott bejelentés komoly kockázatokat rejt magában, és attól tartunk, hogy a kikényszerített értesítések többet árthatnak, mint segítenek.” Burrows hangsúlyozta: „Minden szülő szeretné tudni, ha gyereke nehézségekkel küzd, ám ezek a felszínes értesítések könnyen pánikot kelthetnek, és nem készítik fel a szülőket az elkerülhetetlen beszélgetésekre.”

A Meta közlése szerint az öngyilkossággal vagy önkárosítással kapcsolatos keresésekről szóló értesítéseket szakértők által összeállított tájékoztató anyagokkal is kiegészítik, hogy segítséget nyújtsanak a szülőknek a megfelelő reakcióhoz és párbeszédhez.

Nem nagyon tarthatták be egyes iskolák a telefontilalomra vonatkozó rendeletet

Többet is tehetnének?

Több jótékonysági szervezet szerint a Meta bejelentése burkoltan azt is jelzi, hogy a vállalat többet is tehetne a gyermekek online védelméért.

Ged Flynn, a Papyrus Prevention of Young Suicide nevű szervezet vezetője ugyan üdvözölte a kezdeményezést, de rámutatott: a szülők nem utólagos figyelmeztetéseket szeretnének, hanem azt, hogy a gyerekeik egyáltalán ne találkozzanak káros tartalmakkal, pláne ne az algoritmusok dobják eléjük azokat.

Burrows emlékeztetett arra is, hogy a szervezet korábbi kutatásai szerint az Instagram továbbra is aktívan ajánl depresszióval, öngyilkossággal és önkárosítással kapcsolatos tartalmakat a különösen sérülékeny fiataloknak.

„A hangsúlyt ezeknek a kockázatoknak a csökkentésére kellene helyezni, nem pedig újabb, a felelősséget a szülőkre hárító bejelentésekre” – tette hozzá.

Téves riasztást is küldhet az Insta

A Meta blogbejegyzése szerint az intézkedések az Instagram meglévő védelmi mechanizmusaira épülnek, amelyek elrejtik az öngyilkossággal és önkárosítással kapcsolatos tartalmakat, valamint blokkolják a veszélyes kereséseket. Az értesítéseket e-mailben, SMS-ben, WhatsAppon vagy az Instagram alkalmazáson keresztül küldik, attól függően, milyen elérhetőségi adatokat adott meg a család.

A Meta jelezte, hogy az új rendszer – amely a keresési minták elemzésén alapul – olykor akkor is riasztást küldhet, ha nincs valós veszély, mivel inkább az óvatosság elvét követi.

Az Instagram azt is bejelentette, hogy a jövőben megvizsgálja hasonló értesítések bevezetését abban az esetben is, ha a tinédzserek a platform mesterséges intelligencián alapuló chatbotjával beszélgetnek önkárosításról vagy öngyilkosságról, tekintettel arra, hogy a fiatalok egyre gyakrabban fordulnak mesterséges intelligenciához segítségért.

A közösségi média vállalatokra világszerte egyre nagyobb kormányzati nyomás nehezedik annak érdekében, hogy biztonságosabb online környezetet teremtsenek a gyermekek számára. Ausztrália például az év elején megtiltotta a közösségi média használatát a 16 év alattiak számára, és hasonló lépéseket fontolgat Spanyolország, Franciaország és az Egyesült Királyság is.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.