Telefonos képek alapján találták meg az eltűnt diákot – egy erdész helyismerete mentette meg az életét

Búcsúüzenetet küldött szeretteinek egy 17 éves diák, majd eltűnt Jánoshalma közelében. A fiatal életét végül egy császártöltési kerületvezető erdész gyors helyzetfelismerése és helyismerete mentette meg.

December 16-án reggel érkezett bejelentés a rendőrség segélyhívó vonalára egy eltűnt 17 éves diákról, számolt be az esetről közösségi oldalán a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. A fiatal iskolába indult, ám a Baja felé tartó buszról Jánoshalma közelében leszállt, majd nem érkezett meg az iskolába.

Röviddel eltűnése után búcsúüzenetet küldött hozzátartozóinak, amelyben arról írt, hogy nagy mennyiségű gyógyszert vett be, alkohollal együtt. A bejelentés alapján azonnal egyértelművé vált, hogy a fiatal közvetlen életveszélyben van.

A rendőrök, mentők és önkéntesek a Jánoshalmához tartozó Kiserdei Erdészkerület területén kezdték meg a keresést. Az erdő átfésülése azonban rendkívül idő- és emberigényes lett volna, miközben az állapota miatt minden perc számított.

Ingyenes erdőpedagógiai foglalkozásokra jelentkezhetnek az iskolák

A kutatást nehezítette, hogy a fiatal pontos tartózkodási helye nem volt ismert, mindössze néhány videó és fénykép állt rendelkezésre, amelyeket még az eltűnése előtt küldött ismerőseinek.

Az erdész néhány percen belül azonosította a területet

A helyszínen szolgálatban volt Kósa Attila, a Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. császártöltési erdészetének kerületvezető erdésze is. A rendőröknek átadott képek és videók alapján néhány percen belül be tudta azonosítani azt a területet, ahonnan az üzenetek készülhettek.

A KEFAG Zrt. tájékoztatása szerint a gyors döntés kulcsszerepet játszott a mentésben, mivel így nem kellett jelentősen kiterjeszteni a keresési területet, ami súlyos időveszteséggel járt volna. A kerületvezető erdész iránymutatásával a kutatócsoport rövid időn belül, mintegy tíz perc alatt megtalálta a bajba jutott diákot. A fiatal azonnal orvosi ellátást kapott, majd kórházi megfigyelésre szállították.

Nyolcéves kislány mentette meg édesanyja életét

Állapota stabilizálódott, és a megfigyelés után másnap már hazamehetett családjához.

A KEFAG Zrt. hangsúlyozta: a gyors reagálás, a rendőrség, a mentők és az erdészet együttműködése, valamint a helyismeret döntő szerepet játszott abban, hogy a történet nem végződött tragédiával.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.