Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A magyaroknak majdnem 40 százaléka nem tudná kifizetni a nyaralást.
2024-ben az Európai Unió 16 éves vagy annál idősebb lakosságának 27 %-a nem engedhette meg magának, hogy évente legalább egy hétre elutazzon otthonról nyaralni - tette közzé felmérést az Eurostat.
Olvassunk úgy, mint a tanáraink – ilyen könyvekkel készülnek a pedagógusok a szabadságaikra
Ez az arány 1,5 százalékponttal csökkent 2023-hoz képest, és jelentősen alacsonyabb – 10,6 százalékponttal – mint egy évtizeddel korábban, 2014-ben.
A legmagasabb arányban Romániában (58,6%), Görögországban (46,0%) és Bulgáriában (41,4%) jelezték, hogy nem tudnak megengedni maguknak egyhetes nyaralást.
A felmérés alapján a magyarok 39,3%-a nem engedheti meg magának, hogy kifizessen egy egyhetes nyaralást, amivel Magyarország azon országok közé került, ahol a legnagyobb arányban élnek olyanok, akik számára elérhetetlen az ilyen jellegű kikapcsolódás.
Ezzel szemben Luxemburgban csupán a lakosság 8,9%-a, Svédországban 11,6%-a, Hollandiában pedig 13,0%-a számolt be arról, hogy nem engedheti meg magának az egyhetes, otthontól távoli pihenést 2024-ben.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.