Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Mutatjuk, milyen szabályok vonatkoznak a Budapest Park belépésére a Pont Ott Partin.
Végre elérkeztünk a várva várt naphoz, ma kiderül, hogy milyen ponthatárokat húznak a 2024-es felvételin. Ennek kapcsán több városban is megrendezik a hagyományos Pont Ott Partit, ahol együtt izgulhatnak és bulizhatnak a felvételizők.
| 2024-ben felvételiztek? Itt kiszámolhatjátok a pontjaitokat |
Ha szeretnétek biztosra menni, már feltöltöttetek minden fontos dokumentumot, és szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát. Számolgatnátok? Itt megnézhetitek, milyen adatokat kell megadnotok, melyik pontszámítással jártok jobban, és hogyan működik a kalkulátor. A 2023-as felvételi összes ponthatárát itt tudjátok megnézni.Július 24-én 20 órakor jövünk az idei ponthatárokkal. Élő tudósításunkat pedig itt követhetitek. |
A fővárosi ponthatárhúzás bulijának idén is a Budapest Park ad helyet, ahol 16 órától várják már a felvételizőket.
Ha még nem jártatok volna a Parkban, akkor érdemes tudnotok, hogy a szabályzat alapján mit nem vihettek magatokkal a szórakozóhelyre.
A Budapest Park szabályzata szerint nem vihettek be:
A kikötésekről szóló pontos leírást itt tudjátok elolvasni.
Mit vihettek magatokkal?
Az előbb felsorolt dolgokon kívül azonban bevihettek a szórakozóhelyre olyan táskát vagy csomagot, ami nem haladja meg a 30x30x30 cm méretet, illetve esőkabátot.
Van ruhatár a Budapest Parkban?
Abban az esetben, ha olyan csomaggal érkezel, amit a szabályzat szerint nem vihetsz be magaddal, akkor a bejárat mellett található külső csomagmegőrzőben el tudjátok helyezni a dolgaitokat, amit csomagonként 499 Ft díj ellenében tudtok megtenni.
| A legfontosabb tudnivalók a 2024-es felsőoktatási felvételiről |
|
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.