Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Korábban már bevezették az Online Biztonsági Törvényt, ami kötelezi a közösségi média platformokat arra, hogy védjék meg a gyerekeket a káros tartalmaktól.
Rishi Sunak, az Egyesült Királyság miniszterelnöke azt fontolgatja, hogy korlátozza a 16 év alatti gyerekek közösségi média hozzáférését annak érdekében, hogy megvédje őket az online veszélyektől. Értesülések szerint egy esetleges tilalom is szóba került – írta meg a Guardian.
A kormány további intézkedéseken gondolkodik annak ellenére, hogy már bevezették az Online Biztonsági Törvényt, ami kötelezi a közösségi média platformokat arra, hogy védjék meg a gyerekeket a káros tartalmaktól, ellenkező esetben akár a vállalat globális bevételének 10%-át kitevő büntetéssel is számolhatnak.
Miközben néhány forrás arról számolt be, hogy a közösségi média tilalma is szóba került a 16 év alattiak számára, addig a kormány szóvivője ezt nem erősítette meg egyértelműen.
„ A cél az, hogy a szülők lehetőségeit erősítsük, nem pedig az, hogy bármit is szigorúan korlátozzunk”
- mondta a kormányszóvivő. Hozzátette, hogy vannak még kutatási hiányosságok a témában, ezért alaposan meg fogják vizsgálni, hogy milyen további felmérésekre van szükség, ugyanakkor egyelőre nincs olyan döntés, amit a miniszterek jóváhagytak volna. A miniszterelnök helyettes hivatalos szóvivője nem kommentálta a konkrét javaslatokat, de elmondta a riportereknek: „Szélesebb körben vizsgáljuk ezt a kérdést, hogy biztonságban tartsuk a gyerekeket az online térben.”
A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség nemrég figyelmeztette a szülőket a Facebook használatának kockázataira, miután a Meta úgy döntött, hogy bevezeti a titkosított üzenetküldést. Ez azt jelenti, hogy a vállalat már nem látja, hogy a felhasználók mit osztanak meg egymással, ami megkönnyítheti az esetleges gyermekmolesztálóknak a gyerekek elcsábítását, illetve képek megosztását más elkövetőkkel – állítja az Ügynökség.
Kínában drasztikusabb megoldást fontolgatnak
A kínai kibertér-szabályozó hatóság (CAC) weboldalán közzétett indítványa alapján a 16 és 18 év közötti fiatalok okostelefon-használatát mindössze napi két órában korlátozná a függőség csökkentésére való hivatkozással. A 8 és 16 év közöttieknél pedig napi egy órában, míg a 8 év alatti gyermekeknél negyven percben szabnák meg a központi állami limitet. Emellett a kiskorúak este 10 és reggel 6 közt egyáltalán nem használhatnák a legtöbb internetszolgáltatást mobilon.
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.