Ivan & The Parazol, Lóci Játszik és Giorgio is fellépnek az Akvárium jótékonysági koncertjén

Május 23-án jótékonysági koncertet szerveznek az Akvárium klubban - a Superar Alapítvány nyári zenetáborának megvalósítására gyűjtenek.

  • Tornyos Kata

Az Ivan & The Parazol, a Lóci Játszik, Giorgio (Carson Coma), Pátkai Rozina, Veni és Hegedűs Józsi lépnek majd színpadra. Az előadókhoz egy-egy szám erejéig hátrányos helyzetű fiatalok csatlakoznak majd - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Superar esélyteremtő zenei program növendékei a négynapos nyári táborban a Sziget nagyszínpados fellépésükre készülnek fel. A superaros kórus először 2019-ben lépett fel a fesztiválon, akkor világsztárok társaságában. A hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok ezúttal magyar előadókkal zenélnek majd együtt.

Az esélyteremtő, közösségi zenei program Ausztriából indult 2009-ben, magyarországi szervezete pedig 2018-ban jött létre a Sziget támogatásával.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.