Jó hírünk van a felvételizőknek, megtartják az idei Pont Ott Partit

Egy év kihagyás után ismét együtt izgulhattok és bulizhattok majd a ponthatárhúzás napján a többi felvételizővel.

  • Tóth Alexandra

Bár 2020-ban a koronavírus-járvány miatt országszerte elmaradtak a pontváró bulik, idén Budapesten már biztos, hogy megtartják az eseményt - ezt Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára jelentette be a Facebook-oldalán.

A Pont Ott Parti a 2021-es felvételi ponthatárok várható kihirdetésének napján, július 22-én lesz. Az eseményt az Oktatási Hivatal és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) együtt rendezi meg.

Az idei helyszínről és a további részletekről Schanda Tamás a következő napokra ígért tájékoztatást.

Általában nemcsak Budapesten, hanem több vidéki városban is szoktak pontváró partikat tartani, egyelőre azonban egyedül a fővárosi eseményről van hír, de amint bejelentenek más helyszíneket, arról is fogunk tájékoztatni benneteket.  

Addig is, ha kíváncsiak vagytok, milyenek voltak a ponthatárok az elmúlt években, itt megnézhetitek őket. Ha pedig azt szeretnétek tudni, mitől függ, hogyan számolják a pontjaitokat az idei felvételin, arról itt olvashattok bővebben.

Még nem néztétek meg, hogy várhatóan hány pontotok lesz a felvételin? Akkor itt az ideje, hogy kipróbáljátok a pontszámító kalkulátorunkat. Ennek használatáról itt írtunk korábban.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.