Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Rovó László közleményt adott ki, melyben leírja, hogy valóban megfertőződött. A Magyar Orvosi Kamara eljárást indít ellene.
Reggel írtuk meg, hogy az SZTE rektora nem vonult karanténba, miután hazatért ausztriai síeléséből, hanem dolgozott a kórházban. Később pozitív lett a koronavírus tesztje.
Ma délután Rovó László közleményt adott ki a Szegedi Tudományegyetem Hírportálján.
A rektor így kezdi közleményét:
Több hazai sajtóorgánumban napvilágot látott az információ, miszerint jómagam egyike vagyok azon szegedi polgároknak, akik megbetegedtek az új típusú koronavírus okozta fertőzés következtében. A hír igaz.
A közleményben azt írja, hogy egy hónapokkal korábban betervezett, magáncélú külföldi utazáson vett részt Dél-Tirolban a hónap elején, ahonnan március 8-án, a magyarországi hivatalos veszélyhelyzet, és egyúttal az egyetemi oktatás és betegellátás leállása előtt érkezett haza.
Állítása szerint ott tartózkodása alatt, valamint a hazajövetele során nem tapasztalt semmi olyan jelet magán és környezetén, amely a legkisebb gyanúra is okot adhatott volna. Úgy gondolja, az sem bizonyítható, hogy a vírust külföldön kapta el, az is elképzelhető, hogy Szegeden fertőződött meg, hiszen fül-orr-gégészként egyébként is gyakran kerül kapcsolatba felsőlégúti fertőzésekkel.
A közleményben kitér arra, hogy a hazaérkezését követően végzett orvosi munkát steril körülmények között végezte, a legszigorúbb egészségügyi protokoll szerint. Így kizártnak tartja, hogy akármelyik pácienst fertőzésveszélynek tette volna ki.
A rektor leírja, hogy jelenleg a családjával együtt karanténban van és gyakorlatilag már tünetmentes.
A Magyar Orvosi Kamara is kiadott egy közleményt, melyben közölte az egyetemen történtek kapcsán, hogy: "A Magyar Orvosi Kamara Csongrád megyei területi szervezetének etikai bizottsága hivatalból és azonnali hatállyal eljárást indít a Szegedi Tudományegyetem rektorával szemben."
A Szegedi Tudományegyetem segítséget kér a koronavírus elleni küzdelemben
Az SZTE járványmodellező csoportja egy kérdőív kitöltését kéri, ezzel szeretnék segíteni a járvány elleni védekezést.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).