szerző:
MTI

November 29-éig lehet pályázni grafikával, fotóval vagy festménnyel a Diákhitel Központ Zrt. képzőművészeti pályázatára, az idén a testvér, testvériség a téma - mondta a központ marketing és kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

©

Imre Zita a középiskolai diákoknak és felsőoktatási hallgatóknak negyedszerre meghirdetett pályázatról elmondta, hogy mindig nagyon sokszínű a felhozatal, hiszen a "profi", diploma előtt álló művészhallgatók mellett műkedvelők is szoktak pályázni és meglepetést okozni. Évente 600 pályamű érkezik, idén is hasonló mennyiségre számítanak.

Ebben az évben a testvér, testvériség témáját állították középpontba, "hogy végre derűs alkotások szülessenek", miután a tavalyi családi örökség téma csupa borús művet ihletett - tette hozzá. A legjobb húsz alkotást idén is kiállítják az A38 hajón, december 22-től 30-ig, mint Imre Zita mondta, remélik, hogy ez is pluszmotivációt jelent a pályázóknak.