szerző:
Palotás Zsuzsanna
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nem a mostani volt az első eset.

Több mint egy évvel az első botrány után ismét üvegszilánk került a Tolna vármegyei Iregszemcse menzájának ételébe. Egy tanár vette észre a szilánkot az ebédben, és azonnal jelezte a problémát, írja a Blikk. A történtek miatt a jegyző értesítette a menzát üzemeltető céget, a rendőrség pedig vizsgálja az ügyet.

A helyi képviselő-testület egyik tagja, Bódog Zsolt, közösségi oldalán azt írta: „Elszomorít, hogy ez ismételten megtörténhetett.” Hozzátette:

A másik ügy még le sem zárult. Mélységesen együttérzek a szülőkkel, és szégyellem magam a kialakult helyzet miatt.

Svédaszatalos menza lesz több II. kerületi iskolában

Mi történt tavaly?

A tavaly májusi botrány különösen nagy visszhangot váltott ki, hiszen az egyik óvodai dolgozó ételében talált szilánk olyan mélyre került, hogy sürgősségi beavatkozással kellett eltávolítani a nyelőcsövéből. Egy nappal később pedig egy kisgyerek szájából kellett kivenni egy edénysúroló darabját, amely szintén az iregszemcsei főzőkonyhán készült ételből származott.

Akkor a konyhát több hónapra bezárták, az üzemeltető 9,4 millió forintos bírságot kapott, és három ember ellen vádat is emeltek. Bár a konyhát azóta felújították, és tavaly szeptemberben újraindulhatott, az üvegszilánk eredetét akkor sem sikerült megállapítani.