Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
A gimnáziumokban a tanárok 30, az általános iskolákban mindössze 15 százaléka férfi. Az óvodákban a legrosszabb a helyzet: országszerte több mint 31 ezer óvodapedagógus dolgozik, közülük 131 férfi. Pedig a fiúk csökkenő iskolai teljesítménnyel reagálnak az elnőiesedett oktatásra.
Pedig nem volt ez mindig így – írja a Magyar Nemzet. A 19. század első felében, az első óvodákban férfi alkalmazottak voltak, de a harmincas-negyvenes években is elsősorban férfi óvójelölteket várt az első magyar óvóképző.
A kutatók régóta jelzik: komoly hatásai vannak a pedagógusszakma elnőiesedésének.
Eltűntek a férfiak az iskolákból
Bár ötezer fővel nőtt 2012 óta a tanárok száma, a férfiakat továbbra sem vonzza jobban a pedagógusi pálya - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) adatainak felhasználásával a Magyar Nemzet által készített összesítésből.
A kutatási eredmények szerint leglátványosabban a fiú tanulók életminőségét és iskolai teljesítményét érinti. Philip Zimbardo neves pszichológus 2015-ben megjelent tanulmányában a fiúk iskolai teljesítményproblémáiról értekezik. Állítása szerint a most iskolába járó fiúk végzettsége várhatóan alacsonyabb lesz, mint apáik iskolázottsága.
Azt látjuk, hogy a fiúk csökkenő iskolai teljesítménnyel reagálnak az elnőiesedett oktatásra. Kriminalizálódnak, tehát megtanulják azt, hogy egy fiút mindig a sarokba állítanak, állandóan rászólnak és büntetéseket kap. Kialakulhat bennük az az elképzelés, hogy a családi élet, a nevelés, a tanulás, és ez az egész „családosdi és iskolásdi” női dolog, aminek nincs köze a fiúk és férfiak életéhez. Ez hozzájárul ahhoz is, hogy egyre kevesebben végeznek a felsőoktatásban és – képességeikhez képest – aluliskolázottak maradnak – mondta a lapnak Léder László pszichológus.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.