Lediplomázott az első hallgató a Beatles-szakon

Egy kanadai nő a világ első "beatlesológusa": elvégezte egy liverpooli egyetem Beatles-szakát.

  • Eduline

A kurzus a hajdani zenekar muzsikáját elemzi, továbbá azt, hogy milyen hatással volt a nyugati világ kultúrájára, illetve hogy Liverpool mennyiben segítette a gombafejűek identitásának kialakulását. "Ez a szak egyedülálló, rajtunk kívül egyetlen egyetem vagy főiskola sem szervez mesterképzést ebben a témában" - mondta Mike Brocken ötletgazda.

AP

Első diplomása, Mary-Lu Zahalan-Kennedy 2009-ben, rögtön az induláskor kezdte a szakot, és ezen héten tette le utolsó vizsgáját. "Büszke vagyok az eredményeimre. A képzés nagyon izgalmas volt, felejthetetlen élményeket szereztem" - mondta a BBC-nek. "A Beatles, popzene és társadalom" elnevezésű szaknak Kennedy nélkül tizenegy nappali tagozatos hallgatója maradt.

eduline/MTI

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.