szerző:
Eduline

Benyújtotta a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz az egyetemmé alakulás érdekében tett fejlesztésekről szóló dokumentumot az egri Eszterházy Károly Főiskola.

©

„A főiskola szervezeti felépítése, akadémiai tevékenysége, humán erőforrás bázisa, valamint infrastrukturális feltételei teljesítik a felsőoktatási törvényben az egyetemekkel szemben támasztott alapkövetelményeket” – mondta Heol.hu-nak Hauser Zoltán rektor. Az Eszterházy Károly Főiskola (EKTF) három tudományterületen indít mesterképzéseket, egy területen pedig doktori képzést is szervez, további két doktori iskola akkreditációs eljárása még nem fejeződött be.

Hauser Zoltán elmondta, a minősített oktatók aránya 67 százalék, 29 alapszakon, öt tudományos mesterszakon és 29 tanári mesterszakon tanulhatnak a hallgatók, ezért azt reméli, hogy 2011-ben egyetemmé alakulhat át a főiskola. A hírportál információi szerint Bazsa György, a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke egy egri rendezvényen úgy nyilatkozott, magánemberként mindenképpen támogatja az EKTF egyetemmé válását.

eduline