szerző:
Eduline

Több tiltakozó akciót is rendeztek Bécsben, a legnagyobb demonstráción a rendőrség szerint nyolcezer, a szervezők szerint húszezer diák vett részt. Grazban mintegy ezernyolcszázan, Linzben félezren demonstráltak.

 

©

Két héttel ezelőtt kezdődött Ausztriában az egyetemi képzési viszonyokkal elégedetlen hallgatók tiltakozó megmozdulása. A Bécsi Egyetem központi előadótermét azóta több száz diák tartja blokád alatt. Több fővárosi és vidéki egyetemen csatlakoztak az akcióhoz. Szerdán legkevesebb tízezer diák részvételével tartottak tüntetést Bécsben. Akkor a rendőrség tízezerre, a szervezők több tízezerre becsülték a tüntetők számát.

Több felsőoktatási intézményben oktatók is csatlakoztak a diákok követeléseihez. A diákok egyik leggyakrabban elhangzó panasza a kétszintű képzési rend, a bolognai rendszer ausztriai bevezetésének módjára vonatkozik. A tanterveket rugalmatlannak tartják, és úgy látják, hogy az alkalmatlan tantervek miatt az első képzési szint nem elegendő az elhelyezkedéshez. További feszültséget okoz, hogy a tandíj eltörlésének következtében mintegy húsz százalékkal megnőtt a felsőoktatási hallgatók létszáma. A diákok zsúfoltságra panaszkodnak, arra, hogy túl sok diák jut egy tanárra, s hogy mindez rontja a képzés minőségét.

Megoldásként felmerült, hogy vezessék be újra az idén eltörölt tandíjat vagy korlátozzák valamilyen módon a hallgatók létszámát, a hallgatók azonban mindkét módszert elutasítják.
A diákok előrelépésként könyvelhetik el, hogy Johannes Hahn felsőoktatásért is felelős miniszter szerdán párbeszédre hívta fel a diákságot, köztük a teremfoglalók három képviselőjét is. A miniszter eddig csak a hallgatói önkormányzattal tárgyalt. Múlt héten tartott első találkozójuk után néhány nappal a kormány ígéretet tett arra, hogy egy 34 millió eurós "gyorssegélyen" túl megnöveli a felsőoktatásra fordított költségvetési kiadásokat is. A hallgatói önkormányzat kevésnek tartja a kilátásba helyezett támogatást és érdemi változtatásokat követel a felsőoktatásban.

Csütörtökön megszólalt a témában Heinz Fischert államfő is és "komoly, felelősségteljes, előfeltételek nélküli párbeszédet" szorgalmazott.

 

mti