szerző:
Eduline

Berzsenyi Dániel, Kosztolányi Dezső, József Attila, Vörösmarty Mihály - csak néhány olyan szerző, akinek a műveit többször elővették a középszintű magyarérettségi feladatsorának összeállítói a kétszintű érettségi 2005-ös bevezetése óta. Megnéztük, milyen műveket kaptak a középszinten vizsgázók az előző években. És vajon milyen műveket kapnak idén?

©

Az első infók az idei magyar feladatlapról.

A középszintű magyarérettségi szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldását itt nézhetitek meg: szövegértés 1. rész, szövegértés 2. rész, érvelés-gyakorlati szövegalkotás, elemzés.

Megnéztük, milyen szerzők műveit kapták a magyarból középszinten érettségizők 2005 óta. Fontos változás, hogy az idén már nem az érvelés, a műelemzés és az összehasonlító műelemzés közül kell választanotok. A szövegértési feladatsor megoldása után vagy az érvelés vagy a gyakorlati szövegalkotás feladatát ki kell dolgoznotok.

Ha ez megvan, akkor a műelemzés és az összehasonlító műelemzés közül kell döntenetek, és az egyikből kell írnotok egy esszét. A 2017-es magyarérettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Év
Szövegértés
Szövegalkotás: érvelés
Szövegalkotás: műelemzés
Szövegalkotás: összehasonlító elemzés
2005 Láng István: Környezetvédelem, fenntartható fejlődés (Mindentudás Egyeteme előadás) Kaffka Margit: Egy asszony ügye c. véleménye mellett vagy ellen Mikszáth Kálmán: Szegény Gélyi János lovai (novella, A jó palócok) Kosztolányi Dezső: Beírtak engem mindenféle Könyvbe
József Attila: Levegőt!
2006 Horn Gergely: A turizmus hatása az ökológiai és a társadalmi sokféleségre Umberto Eco: A rózsa neve c. regénye kapcsán a címadásról Márai Sándor: Halotti beszéd Vajda János: Húsz év múlva (Gina emlékkönyvébe)
Juhász Gyula: Anna örök
2007 Heltai András: Hangulat - vagy heuriger?... Mitől beteg a könyvforgalmazás? c. írás alapján az elektronikus és a hagyományos könyvek kapcsolatáról Sánta Ferenc: Kicsik és nagyok (novella) Csokonai Vitéz Mihály: Az eleven rózsához
Ady Endre: Meg akarlak tartani
2008 Nádasdy Ádám: Miért változik a nyelv? (Mindentudás Egyeteme) Ancsel Éva Összes bekezdése alapján a technikai fejlődésről Petelei István: A könyörülő asszony (novella) Berzsenyi Dániel: Horác
Vas István: Vides ut alta stet
2009 Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora (részlet) Spiró György véleménye kapcsán arról, hogy a fiatal generáció kevesebbet olvas Lázár Ervin: Csapda (novella) Vörösmarty Mihály: Keserű pohár (Czilley s a Hunyadiakból)
Petőfi Sándor: Ivás közben
2010 Somogyi F. Anikó: Előkerült a Janus Pannonius-életmű hiányzó darabja (Magyar Hírlap cikke) Szabó Magda interjúkötet Otthon c. írása alapján arról, hogyan hat a tárgyi környezet a személyre Gelléri Andor Endre: Pármai likőr (novella) Kosztolányi Dezső: A kis mécs (A szegény kisgyermek panaszai)
Karinthy Frigyes: A kis edény (Így írtok ti)
2011 Nemes Nagy Ágnes: Párbeszéd a mai versről Szophoklész: Antigoné alapján az emberi magatartásformákról Móricz Zsigmond: A világ végén már szép és jó (novella) Csokonai Vitéz Mihály: Az álom leírása
Petőfi Sándor: Az álom...
2012 Lukácsy Sándor: Nemzeti olvasókönyv Albert Camus: A pestis c. regénye kapcsán a heroikus életfelfogás mellett vagy ellen Arany János: Tetemre hívás (ballada) Karinthy Frigyes: Tanár úr, kérem c. kötetéből "A jó tanuló felel" és "A rossz tanuló felel"
2013 Gósy Mária: A gyermeknyelv Leszek Kolakowski: Kis előadások nagy kérdésekről. Az utazásról c. műve kapcsán az epikai művekben szereplő utazásokról Márai Sándor: Az árva (elbeszélés) Berzsenyi Dániel: Napoleonhoz
Vörösmarty Mihály: Napoleon
2014 Veszelszki Ágnes: A digilektus
hatása az írásbeli és a szóbeli kommunikációra
egy kérdőíves vizsgálat alapján
Márai Sándor: 42. Az olvasásról. Füveskönyv (részlet) kapcsán a lassú olvasás mozgalmáról
Bródy Sándor: Kaál Samu (novella)
Berzsenyi Dániel: Életfilozófia és Arany János: Visszatekintés
2015 Grendel Lajos: A modern magyar irodalom története. Bevezetés Részlet Seneca leveleiből - érvelés "az idő a miénk" témában
Bodor Ádám: Állatkert (novella)
Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz
és Jékely Zoltán: Az ég játékai
2016 Moravcsik Gyula: Miről vallanak a papiruszok?
Csoóri Sándor: Nomád napló részlete kapcsán a kérdezni tudás szerepéről, értékéről
Tamási Áron: Szerencsés Gyurka (elbeszélés)
Vörösmarty Mihály: Liszt Ferenchez
és Illyés Gyula: Bartók
Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat vagy csatlakozzatok az érettségizők Facebook-közösségéhez. Az érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.