Elégedett a felvételivel a helyettes államtitkár: a diákok "megértették az üzenetet"

Összesen 75 ezer 230 hallgatót vettek fel valamelyik felsőoktatási intézménybe, ami 2500-zal több, mint tavaly - mondta Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

  • MTI
Túry Gergely

A helyettes államtitkár elmondta, az orvosképző egyetemeken nőttek a ponthatárok, míg a gazdaságtudományi képzési területen csökkent. Hozzátette, jelentős különbségek nincsenek a ponthatárok alapján az intézmények között. Egy olyan szak volt - a német, német nemzetiség és latin - amelyre csak a maximális 500 ponttal lehetett bejutni.

Az első öt legnépszerűbb szak között szerepel műszaki, informatikai terület, a hatodik pedig az orvosképzés; ugyanakkor az első tizenöt legnépszerűbb között már ott van az ápolás és betegellátás, illetve a pedagógusképzés. A helyettes államtitkár szerint ez azt jelenti, hogy a felsőoktatási stratégiában kijelölt területek visszaköszönnek a legnépszerűbb szakok között.

"A fiatalok, a szülők és a pedagógusok megértették azt az üzenetet, hogy ezekre a területekre érdemes jelentkezni, mert egyrészt van perspektíva, azért mert jó színvonalú képzésekről van szó, és biztosan állítható, hogy a hallgatók el tudnak helyezkedni szinte azonnal a diplomaszerzést követően" - fogalmazott Horváth Zita.

Itt a teljes lista: a 2018-as felvételi összes ponthatára

Este nyolckor nyilvánosságra hozták a 2018-as felvételi ponthatárait, amelyet már az Eduline-on is böngészhettek. Az idén több mint 107 ezer diák jelentkezett egyetemre és főiskolára, a legtöbben, mintegy 73 ezren alapképzésre adtak be kérelmet. Mesterképzésre több mint 18 ezren jelentkeztek, osztatlan képzésre mintegy 11 600-an, felsőoktatási szakképzésre pedig 4800-an felvételiztek.

Hozzászólások
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu

Kompetenciamérés: a gyerekek fizetik meg az árát annak, hogy a kormány titkolja a terveit a választások előtt

A Szülői Hang friss sajtóközleményében azt írja, már egy év eltelt a bejelentés óta, de a kormány azóta sem hozta nyilvánosságra a kompetenciamérések értékelésére vonatkozó terveit. Hozzátették, miután lehetővé tették, hogy az iskolák saját hatáskörben érdemjeggyel értékeljék a mérés eredményét, a kompetenciamérések már nem tudják betölteni funkciójukat, mert az iskolák eredményei nem hasonlíthatóak igazságosan össze.