Lehet, hogy sosem nyit ki többet a Várban az Országos Széchényi Könyvtár

Nyárra bezár a Várban az Országos Széchényi Könyvtár, és elképzelhető, hogy már ott nem is nyit ki többet.

  • Eduline

Arról már korábban is írtunk, komoly bajban van az Országos Széchényi Könyvtár, hiszen nem csak az épület állapota, hanem a dolgozók helyzete is problémás.

Most újabb szomorú hír látott napvilágot. Az Átlátszó Blog szerint, szokásos nyári szünet után már nem is biztos, hogy kinyit a Várban az Országos Széchényi Könyvtár.

Komoly bajban van az Országos Széchényi Könyvtár

Nyílt levelet írtak az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) olvasói Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének a könyvtár súlyos helyzetéről.

A lap úgy tudja, május elején be fogják jelenteni, hogy legkevesebb négy hónapra teljesen bezár a könyvtár, sok dolgozó pedig attól tart, hogy ezek után ki sem nyitnak többé, a Várban legalábbis bizonyosan nem, legfeljebb csökkentett üzemmódban.

A lap kérdéseire Tüske László, az OSZK főigazgatója azt válaszolta, hogy az Országos Széchényi Könyvtár szokásos nyári zárva tartási ideje az épületben folyó átépítések miatt várhatóan meghosszabbodik.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu

Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz #kulturalisdolgozok #restaurator #kultura #beremeles

♬ original sound - eduline.hu