Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Sokan csalódásként élik meg, ha az érettségi után nem sikerül rögtön bekerülniük a felsőoktatásba. Pedig ez nem jelenti azt, hogy elúszott volna minden lehetőség: a szakképzésben rengeteg ajtó nyílhat meg előttetek. Nemcsak keresett szakmát sajátíthattok el, hanem akár pluszpontokat is gyűjthettek a következő egyetemi felvételire. Mutatjuk, hogyan.
Ingyenes szakmaszerzés érettségi után
Ha már van érettségitek, lehetőségetek van ingyenesen szakmát tanulni. Az érettségire épülő, két-hároméves képzések során először egy rövid ágazati alapoktatás vár rátok, ahol megismerkedhettek az adott terület alapjaival. Ezt követi a szakirányú képzés, amelyben már a konkrét szakmát tanuljátok.
Ezek voltak a 2024/2025-ös tanév legnépszerűbb szakmái
Mivel a közismereti tárgyakat korábban teljesítettétek, a hangsúly itt kizárólag a szakmai tudás elsajátításán van. Ez felgyorsítja a képzést és közvetlenül a szakmai vizsgára készít fel.
Fontos szabályok az ingyenességről:
Okleveles technikusképzés és pluszpontok a felvételin
Jó hír, hogy már érettségivel is lehetőségetek van okleveles technikusképzésbe jelentkezni, melynek képzési programját a technikumok és a felsőoktatási intézmények közösen alakítják ki.
Ha technikusi oklevelet szereztek, és annak szakirányában jelentkeztek egyetemre, a felvételi pontjaitok akár kizárólag a szakmai vizsgátok eredménye alapján is számíthatók. Ez az eredménytől függően akár 400 pontot is jelenthet. Emellett jogosultak lehettek további többletpontokra is, így a szakmai út valódi ugródeszka lehet a felsőoktatásba.
A technikumi képzés másik előnye, hogy az ott megszerzett tudás a későbbiekben kreditpontként is beszámítható a felsőoktatásban egyes intézményekben. Ez jellemzően 30 kreditnyi előnyt jelenthet, vagyis azt, hogy kevesebb tantárgyat kell majd teljesítenetek az egyetemen.
A Felvi közzétett egy táblázatot arról, hogy a 2025-ös felvételin mely szakmákat ismerték el pluszpontként az egyetemek. Ezt alapul véve megvizsgáltuk, hogy a tíz legnépszerűbb alap- és osztatlan képzés közül melyeknél számított a szakmai végzettség előnynek az egyes egyetemeken. Az eredmény a következő lett:
Egyéb előnyök: diákigazolvány és ösztöndíj
A szakmatanulás nemcsak a tudás miatt éri meg. Diákigazolványra is jogosultak lesztek, függetlenül attól, hogy tanulói vagy felnőttképzési jogviszonyban vesztek részt.
Emellett az első szakma megszerzésekor akár ösztöndíjat is kaphattok. Ez akkor jár, ha:
Az ösztöndíj a szakirányú oktatás utolsó évfolyamának végéig biztosíthat anyagi támogatást, ami nagy segítség lehet a tanulmányok mellett.
Ezeket a szakmákat tartják a legfontosabbnak – és a legkevésbé fontosnak – a magyarok 2025-ben
Szakirányú oktatásban, tanulmányi átlag alapján ennyi ösztöndíjat kaphattok:
Emellett pedig egyszeri pályakezdési juttatásra jogosultak lesztek, amikor leteszitek a szakmai vizsgát, melynek mértéke a szakmai vizsga eredményétől függ:
Ezt a juttatást automatikusan kapjátok meg a sikeres szakmai vizsga után, amennyiben teljesítitek ugyanazokat a feltételeket, amelyek a tanulmányi ösztöndíjnál is érvényesek – külön igénylésre itt nincs szükség.
A legutóbbi, 2024-es szakmajegyzéket itt tudjátok megnézni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.