Friss kutatás: Magyarországon a legmagasabb a nem tanulók és nem is dolgozók aránya

Magyarországon a korai iskolaelhagyók aránya is magas, de a nem tanuló és nem is dolgozó fiatalok aránya a 15-29 éves korosztályban is nálunk a legmagasabb. Ez pedig minden téren komoly gondokat okoz.

  • Eduline

Magyarországon a korai iskolaelhagyók aránya sokkal magasabb az uniós átlagnál, 2018-ban a 18-24 éves korosztályban az EU országok 10,6 százalékos átlagához képest 12 és fél százalék volt. Ezen belül a magyar lányok közül sokkal többen maradnak ki az iskolából, mint máshol.

Az általános uniós csökkenéssel szemben ráadásul nálunk 2015 óta nőtt a korai iskolaelhagyók aránya, tehát egyre távolabb kerülünk a 2020-ra kitűzött 10 százalékos közösségi céltól. Ha pedig kitágítjuk az életkori határokat, akkor kiderül, hogy a nem tanuló és nem is dolgozó fiatalok aránya a 15-29 éves korosztályban Európában nálunk a legmagasabb - írja a Népszava a Munkaerőpiaci tükör friss kutatásaira hivatkozva.

A kötetből az is kiderül, a változó piaci elvárásokhoz az tud alkalmazkodni, aki olyan készségekre, ismeretekre tett szert, amelyekkel könnyen tud váltani akár különböző foglalkozások között is. Az egyik tanulmány szerint, azokban az országokban, ahol az oktatás az általános ismeretek megszerzésére helyezi a hangsúlyt, könnyebb az alkalmazkodás a munkaerőpiac igényeihez. Ahol azonban inkább a szakmaspecifikus ismeretek átadását tartja fontosnak az iskolai oktatás, ott később kisebb lesz a mobilitás.

Egy másik elemzés arra mutat rá, hogy „ha egy fiatal a pályája kezdetén tartósan nem talál (megfelelő) munkát, az jelentősen befolyásolja egész későbbi életútját”. A munkanélküli időszakban általában nem fejlődik semmit, a munkáltatók szemében pedig óriási hátrány, ha fél évnél tovább nem dolgozik valaki.

Friss kutatás: az egyetemisták harmada nem tudja, milyen pályát válasszon a diplomázás után

A 18-30 közötti, felsőoktatásban vagy OKJ-s képzésben tanuló felnőttek körében 30 százalék azoknak az aránya, akiknek alig van elképzelésük arról, milyen pályát látnak maguk előtt. Minden negyedik középiskolás szintén ebben a helyzetben van, ha a továbbtanulásról van szó - derül ki egy friss kutatásból.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.