Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Háromszázhatvanöt nyelvvizsgázónak már visszatérítette az állam a kifizetett vizsgadíjat, több mint tízmillió forintot fizettek ki nekik - írja a csütörtöki Magyar Hírlap.

Januártól április közepéig 1429 nyelvvizsga-támogatás iránti kérelem érkezett a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságához - közölte a lappal az intézmény. Kétszáztizennégy kérelmet elutasítottak, részben hiányosságok miatt.
A kormány tavalyi döntése nyomán 2018. január elsejétől az állam minden 35 év alatti fiatalnak megtéríti egy, legalább komplex középfokú nyelvvizsga díját. A visszatérítés akkor is igényelhető lesz, ha már több nyelvvizsgával rendelkezik valaki. A legfeljebb 34 500 forintos visszatérítést az államkincstárnál kell kérni.
Megvannak a részletek: így kaphatjátok vissza a sikeres nyelvvizsga díját
Most már mindent tudunk a sikeres nyelvvizsga díjának visszaigényléséről! A legfontosabb: azok is visszakaphatják komplex, szóbeli vagy írásbeli vizsgájuk díját, akik korábban már szereztek nyelvvizsga-bizonyítványt. A részletekről az Euroexam szakembereit kérdeztük. Kik kaphatják vissza a nyelvvizsgák díját 2018-tól? A legfontosabb, sok nyelvtanulót érintő szabály: nemcsak azok kaphatják vissza a 2018.
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.