Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Csúszik a kormány diplomamentő programjának indulása, és a nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzésének határidejét is kitolták négy hónappal. Itt vannak a legfontosabb kérdések és válaszok a programról.
Mikor indul a jelentkezés?
A diplomamentő program késve indul, az eredeti tervekkel ellentétben ugyanis március elsejétől még nem pályázhattok a képzésekre.
A módosított szabályok szerint meddig kell letennem a nyelvvizsgát?
Az eredeti kiírásban 2015. augusztus 15-i határidő szerepelt, ezt négy hónappal kitolták: 2015. december 15-ig kell megszereznetek és bemutatnotok a bizonyítványt.

Mi történik, ha mégsem sikerül letennem a nyelvvizsgát?
Ha a vizsga nem sikerül, legalább két alkalommal meg kell ismételni, ezeknek a költsége is a jelentkezőket terheli. Ha önhibátokból nem szerzitek meg a nyelvvizsga-bizonyítványt, akkor vissza kell fizetnetek a képzési díj felét, ami akár 150 ezer forintra is rúghat.
Hány éves korig jelentkezhetek a diplomamentő programra?
A korábbi szabályokon változtattak, így 35 éven felüliek is pályázhatnak a diplomamentő programra. Persze csak akkor, ha már államvizsgáztak, de a diplomájukat a nyelvvizsga hiánya miatt nem vehették át.
Milyen nyelveket tanulhatok a programmal?
Az eredeti tervekkel ellentétben nemcsak angol és német, hanem francia nyelvi tanfolyamokra is jelentkezhettek. Azt azonban fontos tudni, hogy a program azoknak szól, akik legalább alapfokon beszélik az adott nyelvet – ezt nyelvi szintfelmérőn kell majd igazolni. A pályázóknak a képzés segítségével a B1-es szintről B2-es nyelvvizsgaszintre kell eljutniuk.
A diplomamentő programról szóló cikkeinket itt találjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.