Tolmácsok nevével élhetett vissza egy nyelviskola

Egy nyelviskola úgy nyerhette meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fordítási és tolmácsolási feladatok elvégzésére kiírt közbeszerzését, hogy több tolmács aláírását is meghamisíthatta a pályázati anyagában.

  • Eduline
Stiller Ákos

A 2013 júliusában indult ügyben több tolmács azzal fordult az ügyészséghez, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik pályázatának nyertese, egy nyelviskola csalás révén szerezhette meg magának a mintegy húszmillió forint értékű fordítási, tolmácsolási és lektorálási munkát - számolt be róla a hvg.hu. Az egyik alulmaradt pályázó vitarendezési kérelmet nyújtott be az eredmény miatt: eszerint a győztes nyelviskola az ajánlatában feltüntetett szakemberek egy részét azok tudomása nélkül szerepeltette, ráadásul a nevükben adott be papírokat, többek között a képzettségüket igazoló dokumentumokat is.

Több, a pályázatban tudtuk nélkül feltüntetett tolmács ügyvéd révén az ügyészséghez fordult, állításuk szerint a papírjaikhoz, például diplomájukhoz, képesítéseik másolataihoz csatolt nyilatkozatokon és a szakmai önéletrajzaikon sem az ő aláírásuk szerepel. A győztes nyelviskola a meghamisított nyilatkozatok nélkül nem felelt volna meg a pályázati kiírásnak.

"A dolgot véletlenül szúrta ki a Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesületének (MFTE) egyik tagja, aki úgy szerepelt a dokumentációban, hogy semmi köze nem volt a nyelviskolához" - közölte a hvg.hu-val a szervezet akkori elnöke, Schaffler György. "Az illető nevében benyújtottak egy úgynevezett rendelkezésre állási nyilatkozatot, amit nem ő írt alá."

A NAV-nál helyt adtak a vesztes nyelviskola kifogásának, a győztes ajánlatát érvénytelenítették, a Közbeszerzések Döntőbizottsága pedig másfél évre eltiltotta a nyelviskolát a közbeszerzéseken való részvételtől. Az ügy azóta különböző hatóságoknál vándorol, december 4-én került a Nemzeti Nyomozó Irodához.

A nyelviskola ügyvezető igazgatója a hvg.hu-nak telefonon elmondta, hogy nem tud semmilyen, a céget érintő nyomozásról, és hogy eddig a nyelviskolát vagy őt a hatóságok részéről senki nem kereste meg. Az eljárást - ha van - lejárató hadjáratnak tekinti. Ezzel együtt elismerte, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság másfél évre eltiltotta a nyelviskolát a pályázástól. Ugyanakkor érthetetlennek tartja, hogy néhány ember bemondása alapján hozták meg ezt a döntést, mivel "száz tolmácsból nyolcan állították csupán azt, hogy nem ők írták alá az önéletrajzukat". Megjegyezte, hogy ha vétett az ügyben, akkor csak annyiban, hogy nem hívta be az irodájába az összes tolmácsot, és íratta velük személyesen alá a papírokat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.