Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ingyenes kínai nyelvoktatás indul a napokban a Miskolci Egyetem, az új kurzusra bármely szakra és évfolyamra járó...

Ingyenes kínai nyelvoktatás indul a napokban a Miskolci Egyetem, az új kurzusra bármely szakra és évfolyamra járó hallgatók jelentkezhetnek. "Ez az első lépés afelé, hogy Miskolcon létrejöhessen egy önálló Konfuciusz Intézet, amely az ELTE Konfuciusz Intézet szakmai támogatásával kezdi meg működését. Az amerikai Modern Nyelvek Szövetségének statisztikái szerint 2009-ben több mint 60 ezer főiskolai és egyetemi diák iratkozott be valamilyen szintű kínai nyelvi kurzusra, miközben 1998-ban számuk még a 30 ezret sem érte el" - olvasható a felsőoktatási intézmény tájékoztatójában.
A mandarint választók aránya az összlakossághoz viszonyítva Japánban és Dél-Koreában a legmagasabb, a kínai nyelv mindkét országban az angolt szorítja egyre inkább háttérbe - tették hozzá.
Magyarországon mindössze néhány felsőoktatási intézményben folyik kredites kínai nyelvoktatás, így az egyetemisták számára kivételes lehetőségről van szó. Az intézet ugyanakkor nemcsak a Miskolci Egyetem, hanem a régió számára is új lehetőségeket nyújt - írták.
A kínai nyelvet oktató, Pekingből érkező tanár a kínai kultúrával, szokásokkal is megismerteti majd a hallgatókat. A középfokú tanulmányokat folytató diákok számára egy kiválasztott középiskolában, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban lesz kínai nyelvoktatás, kezdetben szakkör, majd második idegen nyelv formájában.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.