Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Összesen 6363 diploma megszerzését segítették a Diplomamentő program költségvetési finanszírozású nyelvi képzései, a kormány további lépéseket tervez az idegennyelv-oktatás fejlesztésére - közölte Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden az Országgyűlés honlapján.

Az államtitkár Ikotity István (LMP) kérdésére ismertette, hogy az államilag támogatott nyelvi képzéseken 10 243-an vettek részt, és 9822-en eredményesen el is végezték azt.
Hozzátette, hogy a nyelvi képzéseket és a nyelvvizsgák megszerzését uniós programok is támogatják, a kormány emellett 2018-tól ingyenessé teszi a nyelvvizsgákat a 35 év alattiak számára.
Cseresnyés Péter hangsúlyozta, hogy a nyelvtudás a tanulásban és a munka világában is nélkülözhetetlen, ezért az idegennyelv-oktatás hiányosságainak pótlása és hatékonyságának növelése kiemelt állami feladat.
A kormány az idegennyelv-oktatás fejlesztésére intézkedési tervet készít, így mérséklődhet azok száma, akik nyelvvizsga hiányában nem jutnak egyetemi vagy főiskolai oklevélhez - közölte az NGM államtitkára.
Ingyenes felkészítő tanfolyam indul a Diplomamentő program sikertelen vizsgázóinak
Az interneten készülhetnek fel a tananyagból és feladatokat kapnak azok a diákok, akiknek nem sikerült eredményes vizsgát tenniük a Diplomamentő-programban. Az egyik nyelvvizsga központ az ő helyzetüket könnyítené meg a megoldással.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.