Meddig érdemes megszerezni a nyelvvizsga-bizonyítványt a diplomaosztó előtt?

Mivel a nyelvvizsga-bizonyítvány kiállítása, valamint annak adminisztratív rögzítése az egyetemi rendszerben időt vesz igénybe, ezért fontos időben gondoskodni a sikeres nyelvvizsgáról, hogy elkerülhetők legyenek a kellemetlenségek és biztosan ott lehessetek a diplomaosztón.

Bár a felsőoktatási törvény módosítása óta már nem feltétel a legalább B2-es szintű nyelvvizsga megszerzése a diplomához, bizonyos egyetemeken és szakokon továbbra is kérhetik.

Mennyi időbe telik a nyelvvizsga bizonyítvány kiállítása?

A vizsgaeredmények jellemzően a vizsga után 2-4 héttel válnak elérhetővé, de ez még nem azonos a hivatalos bizonyítvánnyal. A sikeres nyelvvizsga után a bizonyítvány kiállításának időtartama akkreditált vizsgaközpontonként eltérhet, a legtöbb helyen azonban ez 30-60 nap között mozog. Egyes gyorsabb eljárást biztosító nyelvvizsgáknál ez lehet 2-3 hét is, de nem érdemes erre alapozni.

2025-ben tovább emelkedett az első nyelvvizsga után visszaigényelhető nyelvvizsga-támogatás maximális összege, amiről korábbi cikkünkben számoltunk be.

Mennyi időbe telik a nyelvvizsga bizonyítvány rögzítése az egyetemi rendszerben?

Az egyetemek saját belső eljárásaitól függően a hallgatóknak személyesen vagy elektronikusan kell leadniuk a nyelvvizsga-bizonyítványt. Az adminisztráció időtartama az intézménytől függ, de akár 1-3 hét között is mozoghat.

Mikor érdemes elvégezni a nyelvvizsgát?

A fenti időtartamokat figyelembe véve minimum 3-4 hónappal a diplomaosztó előtt érdemes sikeresen teljesíteni a nyelvvizsgát. Ez biztosítja, hogy a bizonyítvány időben megérkezzen, az egyetem rögzíthesse az adatokat, és a hallgató zavartalanul megkaphassa a diplomáját a többi végzettel egyidőben.

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.