Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Arról már számtalanszor írtunk, hogy az első sikeres komplex nyelvvizsga árát visszaigényelhetitek, de előfordulhat vajon, hogy a második vizsga díját is visszatérítsék? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Ha én már német nyelvből levizsgáztam sikeresen (vissza is igényeltem a vizsgadíjat), attól függetlenül van-e lehetőség, hogy a most letett sikeres angol nyelvvizsgám összegét is visszatérítsék?
- tette fel a kérdést egy olvasónk e-mailben.
Kapásból nemleges választ kellene erre adni, hiszen csak az első nyelvvizsga árát lehet visszaigényelni, de van egy kiskapu. Ugyanis további kikötés, hogy 2018. január 1-jét követően elsőként megszerzett komplex nyelvvizsgáról legyen szó. Vagyis, ha az első (vagy akárhányadik) nyelvvizsgátokat még 2018 előtt szereztétek, és azóta most először tesztek sikeres vizsgát, annak az összegét valóban visszakaphatjátok.
Milyen feltételeknek kell még megfelelnetek?
Az első sikeres komplex nyelvvizsga díját akkor igényelhetitek vissza, ha vizsga napján – egyesíteni kívánt részvizsgák esetén a második sikeres részvizsgáról kiállított bizonyítványon megadott vizsganapon – még nem töltöttétek be a 35. életéveteket. Ha már túlléptétek ezt a korhatárt, csak akkor igényelhetitek vissza a vizsga díját, ha a fentiekben meghatározott időpontban csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozást segítő ellátásban részesültetek.
A koronavírus-járvány miatt abban az esetben is jár a kedvezmény, ha a 35. életéveteket 2020. március 11. és 2020. június 17-e között töltöttétek be, és a nyelvvizsgátokat 2020. december 31-ig szereztétek meg. Továbbá akkor is élhettek a lehetőséggel, ha a 35. életéveteket 2020. november 4. és a 2021-ben újonnan kihirdetett veszélyhelyzet megszűnése között töltitek be, amennyiben 2021. június 30-ig sikeres komplex vizsgát tesztek.
A nyelvvizsga díját a nyelvvizsga-bizonyítvány kiállításának napjától számítva egy éven belül lehet visszaigényelni. Ha a szóbelit és az írásbelit külön-külön teszitek le és egyesítitek őket, akkor a második részvizsga napját kell figyelembe venni. A kérelmet a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságához kell eljuttatnotok postai úton vagy online. A papíralapú formanyomtatványt innen tudjátok letölteni, az online űrlap pedig itt érhető el.
Mekkora támogatásról van szó?
A nyelvvizsgatámogatás maximuma mindig az érvényes minimálbér 25 százalékának megfelelő összeg. 2021-ben emelkedett a minimálbér, így a támogatás is. Ez 2020-ban vagy 2021. januárban befizetett vizsga esetén 40 250 forint, 2021. február 1-jétől befizetett díj esetén viszont már 41 850 forint támogatást jelent.
A minimálbér növekedése a nyelvvizsgák árain is látszik, ugyanis több központban is emelkedtek az árak. Azt, hogy mennyit kell fizetni 2021-ben a legnépszerűbb középfokú nyelvvizsgákért, itt nézhetitek meg.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).