Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Sokan még az egyetemi jelentkezés utolsó hajrájában szeretnének nyelvvizsgát tenni. Az idei felvételi eljárás során 2020. július 9-ig kell feltölteni a nyelvvizsga adatait. De mi lesz most?
Mivel a legtöbb nyelvvizsgaközpont a sikeres vizsgázást követően körülbelül hatvan nap múlva adja csak oda a nyelvvizsgabizonyítványt, kizárólag az áprilisi, esetleg májusi nyelvvizsgák esetében lehetnek a diákok biztosak abban, hogy még elfogadják a bizonyítványukat.
Mindezek fényében nem csoda, hogy számos hallgató a koronavírus terjedésének ellenére mindenképp szeretne még tavasszal nyelvvizsgát tenni. A járvány terjedése miatt aggódók azonban úgy gondolják, nem lehet a nyelvvizsgákat kockázat nélkül megrendezni, így el kell törölni azokat - írja a hvg.hu. A nyelvvizsgaközpontok hivatalos állásfoglalást még nem kaptak. Ameddig várnak, saját hatáskörben promózzák vagy eltörlik nyelvvizsgáikat, és olyanok is vannak, akik leginkább csak sodródnak az árral.
A nyilvánosság előtt eddig egyedül az ELTE Origó Nyelvi Centrum állt ki a határozottan a nyelvvizsgák eltörlése mellett. Ők el is halasztották az áprilisi nyelvvizsgáikat.
A nyelvvizsgák megtartása mellett ugyanakkor több nyelvvizsgaközpont érvel. A KJE Nyelvvizsgaközpont, az LCCI üzleti angol nyelvvizsgaközpont, a BGE Nyelvvizsgaközpont, az ECL nyelvvizsgaközpont, Euroexam és az iTOLC is a cikk megjelenéséig a tavaszi nyelvvizsgák megtartása mellett foglalt állást.
Ők a döntésüket azzal indokolják, hogy „a továbbtanuláshoz nélkülözhetetlen nyelvvizsgák elmulasztása súlyos hátrányt jelentene a tanulók széles tömegeinek.” A Euroexamnél áprilisban és májusban is lesznek vizsgák, amelyekre még lehet jelentkezni.
A legrövidebb idő alatt bizonyítványt adó egyik legdrágább nyelvvizsga az iTOLC pedig azzal hirdeti magát, hogy mivel náluk egyszerre maximum kilenc-tíz diák vizsgázik elszeparálva egymástól, ezért náluk továbbra is biztonságos vizsgázni. Mivel az iTOLC nem a szokásos hatvan, hanem akár tizenöt nap alatt is állít ki nyelvvizsgát, a hvg.hu megkereste őket, hogy náluk esetleg a júniusi időpontokat is be lehet-e vállalni a hallgatóknak, erről azonban még nem tudtak nyilatkozni.
Az Oktatási Hivatal tegnap kért állásfoglalást a nyelvvizsgaközpontoktól a tavaszi nyelvvizsgák megtartásáról - ez még nem érkezett meg.
KRÉTA helyett Google Classroom - így indult a hétfő az iskolákban
Elkezdődött az első hét távoktatásban. A tanároknak, diákoknak hirtelen kell átállniuk az új rendszerre. Felkerestünk néhány általános-, és középiskolát, vajon, milyen órákat fognak tartani online, milyen megoldást választottak.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).