Vallástörténet

A görög vallás - Vallástörténet Házi dolgozat - terjedelem: 8 oldal

  • Eduline

fejezetcímek

Kezdetek

Közösségek

A görög vallás, főistenek

Egyéb istenségek

Elterjedt istenek

A kultúra hatása

A másvilág

Összefoglalás

részlet:

A kultúra hatása

Meg kell még jegyeznünk, hogy a kultúra minden fejlődése nyomot hagy az istenvilágról alkotott felfogáson. Azért a görög istenek a fejlődés későbbi fokán sokszor egymás hatáskörébe vágnak, alakjaik körvonalai gyakran elmosódnak. A megtelepedést követő két legközelebbi lépés a kultúra terén a tengeri kereskedés meg a földművelés kifejlődése volt. Mind a kettővel vele járt az istenek megfelelő fejlődése. Nevezetesen, minél inkább fejlődik a tengerészet, annál szorosabb összeköttetésbe lépnek az istenek is a tengerrel. Első sorban Poszeidon, de aztán Apollón, Athéné, Dionüszosz és a Dioszkurok is tengeri istenekké válnak. A földművelés fejlődésével pedig Apóllón a mezei termények őrzője, a sáskák, egerek, rozsda ellensége is lesz, Athéné az olajfát veszi oltalma alá, Demeter a földművesek főistenségévé válik, Dionüszosz is, kezdetben Zeusz mellékalakja, később a szőlőművelők istenévé fejlődik, annyival inkább, mert az ő későbbi alakjának kifejlődésére idegen, thrák és kisázsiai elemek is befolyással voltak. A kézművesség fejlődésével Athéné még a kézimunka és ipar istenasszonyává is válik.

A másvilág

A földöntúli életről való nézetek épen olyan homályosak a régi görögöknél, mint a való életben a visszaemlékezés a kimúlt nemzedékekre. A halál felbontja a lélek és a test közt való összeköttetést, – a test tönkre megy, a lélek pedig bizonytalan, árnyékszerű féléletet folytat lenn, a láthatatlan isten, Hádész országában. Ennek az erőtlen, élettelen másvilági létnek kietlenségén bizonyos szertartásokkal segítenének, úgymint más kezdetleges népek is: a halottal vele temették el kedves fegyvereit, lovát, házieszközeit, sőt valószínűleg emberi áldozatokkal is kedveskedtek neki; legalább Achillesz áldozata Patroklosz máglyája mellett e szokás kezdetben való általánosságára mutat..

letöltés

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.