Több mint 1800 panasz érkezett az oktatási jogok biztosához tavaly

Több mint 1800 panasz érkezett Aáry Tamás Lajos, oktatási jogok biztosának hivatalához tavaly, az elmúlt évekhez hasonlóan az ügyek többsége a köznevelés területéről futott be.

  • MTI
pixabay

Az MTI-hez eljuttatott 150 oldalas összegzés szerint 1151 panasz érkezett a köznevelés területéről, 516 a felsőoktatásból, 125 a szakképzésből és 20 egyéb beadványt regisztráltak. Az ügyek száma mintegy kétszázzal nőtt az előző évhez képest. A panaszok legnagyobb részét elektronikus úton nyújtották be. A biztos 922 állásfoglalást, illetve tájékoztatást fogalmazott meg.

Aáry Tamás Lajos beszámolójában kiemelte, hogy a fizikai bántalmazásnál azonban gyakrabban fordul elő a tanulók verbális bántalmazása, megszégyenítése, emberi méltóságuk megsértése. Mint hangsúlyozta: az emberi méltósághoz való jog mindenkit - így az oktatás valamennyi szereplőjét - megillető alkotmányos alapjog. A beszámolóban kitért arra is, hogy a hivatalukhoz folyamatosan érkező jelzések alapján átfogó vizsgálatot indítottak a diabéteszes gyermekek óvodai, iskolai ellátása tárgyában, amely a tavalyi évben fejeződött be.

pixabay

A biztos állást foglalt az osztálypénzzel kapcsolatban is, eszerint a szülők közösen dönthetnek arról, hogy bizonyos célok érdekében különböző összegeket befizetnek. Ez azonban minden szülő esetében önkéntes, s a pénznek a kezelésével megbízhatják akár az egyik pedagógust is. A pedagógus önkéntes és ingyenes vállalása alapján közte és a szülők között így létrejön egy polgári jogi jogviszony, a pénzösszegről való elszámolást a szülők kérhetik az általuk megbízott pedagógustól. Az ingyenes oktatás elvének tiszteletben tartása mellett az iskola támogatása esetlegesen alapítványán keresztül, a gyermekek részére szolgáltatások bővítése pedig az osztálypénz felhasználásával lehetséges, ám a befizetések kötelezővé tétele ezekben az esetekben nem lehetséges, az csak önkéntesen történhet.

Kérdésként érkezett, hogy jogos lehet-e, ha az általános iskola egy tanára a tanév utolsó napján beadandó munkát kér a diákjaitól. Tájékoztatták a beadványozót a jogszabály kapcsolódó rendelkezéséről, továbbá arról, hogy az utolsó tanítási nap is a tanév részének tekintendő.

Nem becsülik meg a munkájukat - ezt érzik a pedagógusok?

Sok pedagógus úgy érzi, alacsony a megbecsültsége - írja pénteki számában a Magyar Idők, amelynek Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke ezzel kapcsolatban azt mondta, szerinte általában is jellemző, hogy a korábban magas presztízsű szakmák nem pontosan annak a tiszteletnek örvendenek, mint régen.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.