Nagyon elégedett a minisztérium, szerintük a tanárok anyagi és szakmai megbecsülése is nőtt

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma üzent a tanévet kezdő tanároknak, tanítókat és óvodapedagógusoknak: szerintük a pedagógusok anyagi és szakmai megbecsülése is nőtt.

  • eduline/mti
Fazekas István

Mint kiemelték: 2019-ben 606 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott, 2010-es költségvetésben. Jelenleg is országszerte zajlanak az iskolafejlesztések, -felújítások, több száz iskolának új digitális és informatikai eszközöket szereznek be. Folytatódik a tanuszoda- és tornaterem-fejlesztés is, a második ütemben 26 tanuszoda, 20 tornaterem, 8 teljesen új iskola épül, 20 iskola pedig bővül.

A minisztérium közleménye szerint 1 millió 258 ezer 200 diáknak csengetnek be az általános- és középiskolákban. Több mint egymillió gyermek kapott ingyenes tankönyvcsomagot: elsőtől a kilencedik évfolyamon mindenki, továbbá minden rászoruló diák. Ez gyermekenként 8-12 ezer forintos megtakarítást jelent a családoknak - tették hozzá. Az ingyenes gyermekétkeztetési program a mostani tanévben is folytatódik, az előző tanévben már 600 ezer gyermek jutott így ingyenes vagy kedvezményes étkezéshez.

A pedagógusok is jóval nagyobb anyagi megbecsülésben részesülnek, mint korábban - írták. Az ismertetés szerint 2014 óta átlagosan 50 százalékkal nőtt a pedagógusok bére. Egy pályakezdő - egyetemi végzettséggel rendelkező - pedagógus öt éve 130 ezer forintot keresett, most 73 ezer forinttal magasabb összeget visz haza. Egy 20 éve dolgozó - egyetemi végzettségű - pedagógus a béremelés előtt 173 ezer forintot keresett, most ennek csaknem a dupláját keresi.

Kiemelték továbbá, hogy "a pedagógusoknak nemcsak az anyagi, hanem a szakmai megbecsülése is nőtt", véleményükre, javaslataikra ezután is - köztük az új Nemzeti Alaptanterv tervezetéről kezdődő szakmai és társadalmi egyeztetésen is - számítanak.

Több tízezer forintot veszítenek a pedagógusok a bértábla alapjának bebetonozása miatt

2019-ben is az 101 500 forintos vetítési alap határozza majd meg a pedagógusok bérét, hiába kéri évek óta a szakszervezetek, hogy vagy emeljenek a vetítési alap összegén, vagy térjenek vissza a pedagógus-életpályamodell bevezetésekor kidolgozott számítási módhoz, és a mindenkori minimálbér legyen a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok, gyógypedagógusok fizetésnek alapja.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.