Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A szombathelyi Bercsényi Általános Iskola három termében olyan hideg volt, hogy nagykabátban ültek a diákok. Végül más termekbe költöztették az osztályokat.

A nyugat.hu írta meg, hogy olyan hideg volt a szombathelyi Bercsényi Általános Iskola egyik termében, hogy a diákok nagykabátban, csizmában ültek - írja a Nyugat.hu. „Olajradiátort, hősugárzót vittünk, de nem segít a nagy termen. Süvít be a szél az ablakon" - mondta a lapnak egy szülő. Már tavaly is előfordult ez a probléma, az ablakok ugyanis szabályosan szét vannak rohadva.
A lap megkereste a szombathelyi iskolát, ahol elismerték, hogy néhány osztály termében az elmúlt héten problémát okozott a hideg, de már megoldották a helyzetet: „A 2. emeleten lévő természettudományi termet még aznap szabaddá tettük, s péntek óta az érintett 4. osztály tanítása meleg teremben folyik”" - írták válaszukban. Az iskolában egy korábbi pályázattal már sikerült a nyílászárók 70-80 százalékát kicserélni, de pont a keleti oldalon maradtak meg a régiek. Most egy újabb, 90 millió forintos projekt részeként szeptemberig a maradék régi ablakokat is kicserélik, emellett sok más felújítást is végrehajtanak.
Az ügyben megszólalt a Klebelsberg Központ is, szerintük az iskolában zavartalanul folyik a tanítás, egyetlen diáknak sem kell kabátban ülnie az órákon, az iskola 18 tanterméből 15-ben a megszokott módon folyamatos a tanítás. "Az északkeleti szárny három tantermében a hidegebb időjárás miatt 20 fok alá esett a hőmérséklet, ezért ezekben a termekben átmenetileg szünetel a tanítás. Helyettük más, megfelelő hőmérsékletű termekben tanulnak a diákok. A Szombathelyi Tankerületi Központ kérte a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft-t, hogy emelje meg az intézmény részére biztosított hőmennyiséget" - írják közleményükben, hozzátéve: nyár végéig kicserélik az ablakokat, így a probléma végleg megszűnik.
Szuper ötlettel rukkoltak elő egy szarvasi általános iskolában
A tananyaghoz kapcsolódó, év közben többször átalakítható szabadulószobát alakítanak ki a szarvasi Szlovák Általános Iskolában. Nyemcsok Mátyásné, az iskola igazgatója elmondta, hogy a kollégium nem használt tetőterében lévő négy szobából alakítanak ki két szabadulószobát. A tervek már készülnek, a diákok - az elképzelések szerint egy-egy osztály évente legalább öt alkalommal - a következő tanévtől használhatják a szobákat.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.