Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Január 20-án több ezer általános iskolás írja meg a központi középiskolai felvételit magyarból és matematikából. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember szerint a jelenlegi középiskolai felvételi rendszer szembemegy a tizenévesek alapvető szükségleteivel és érdekeivel.

A szakember a wmn.hu-n megjelent cikkében azt írja, "mondjuk ki, hogy a jelenlegi rendszerben a szülők elvárása sokszor arra irányul, hogy a gyerekük 12-14 évesen tulajdonképpen az egyetemi felvételijét írja meg. Hiszen ha jó helyre kerül, onnan egyenes út vezet a kiszemelt felsőoktatási intézménybe".
Hozzáteszi: az iskolák nem arra kíváncsiak, mit tudnak a gyerekek, hanem arra mennek rá, amivel a figyelmetlen, kapkodó, gyakorlatlan – vagy éppen csak adott kérdésben nem feltétlenül járatos –gyereket „le lehet buktatni”. "A felvételit egy 12-14 éves gyerek nem tudja IQ-ból megírni, tehát nyilván valami nagyon mást mér a felvételi kérdéssora: mondjuk, például azt, hogy adott gyerek szülei ki tudták-e fizetni az előkészítőt. Vagy azt, hogy az adott kiskorút mennyire gyűri maga alá a vizsgadrukk, illetve a kamaszkor (aminek nyilvánvalóan nem a koncentrált figyelem és az összeszedettség a legdominánsabb jellemzője)" - írja.
A 2018-as középiskolai felvételi feladatsorait és megoldásait itt nézhetitek meg:
Megvannak a középiskolai írásbeli felvételi megoldásai: itt ellenőrizhetitek
Nyilvánosságra hozta a Oktatási Hivatal a négy és öt évfolyamos középiskolák központi írásbeli felvételijének feladatsorait és megoldásait. Nézzétek meg, hány pontot szereztetek. Az írásbeli eredményéről a vizsgát szervező középiskolák 2018. február 8-áig közvetlenül tájékoztatják a vizsgázókat. A diákok a vizsga részletes eredményeit is megnézhetik azon az értékelőlapon, amelyet a középiskolától kapnak meg.
Középiskolai felvétel: itt vannak a hat- és nyolcosztályos gimnáziumi feladatok és megoldások
A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok felvételi feladatsorait és megoldásait is nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal. Hatosztályos gimnáziumok Magyar nyelv Matematika Nyolcosztályos gimnáziumok Magyar nyelv Matematika
Gyurkó Szilvia szerint az iskolai felvételik rendszere súlyosan diszkriminál, és nem mér egyenlő mércével. "Azok a szülők, akik nem tudnak különórát, korrepetálást, mentorálást, előkészítőt biztosítani a gyereküknek, vagy akik nem tudják a kapcsolati hálójukat megmozgatni annak érdekében, hogy egy kicsit „lejtsen a pálya”, komoly hátrányba kerülnek" - olvasható a cikkben.
Ilyen lesz a középiskolai írásbeli felvételi: öt kérdés és öt válasz
Pontosan hogy is zajlik a középiskolai központi felvételi? Kik írhatnak pótvizsgát, és mikor érkezik a hivatalos eredmény? Minden, amit a 2018-as központi felvételiről tudni kell. Mikor tartják a vizsgákat? A tanév rendje szerint a központi írásbeli vizsgákat: - a 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumokba, valamint a 9.
Ilyen feladatokat kapnak majd a diákok a 2018-as középiskolai írásbeli felvételin
Január 20-án, vagyis szombaton írják meg a középiskolákba jelentkező diákok a központi írásbeli felvételit magyar nyelvből és matematikából. Hol nézhetitek meg az előző évek feladatsorait? Több tízezer diákra vár komoly vizsga szombaton, január 20-án délelőtt 10 órától írják ugyanis magyarból és matematikából a központi írásbeli felvételit azok, akik hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba, illetve olyan gimnáziumba vagy szakgimnáziumba jelentkeztek, amely írásbelit kér a felvételizőktől.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).