Nem vicc: kéthetes harcászati kiképzést tartottak pedagógusoknak
A Kadét programban részt vevő, Jász-Nagykun-Szolnok megyei iskolák tanárainak tartottak harcászati kiképzést az Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázison.
Eduline
A szoljon.hu azt írja, a most bevezetett rendszerben szerdán a fegyverhasználattal ismerkedtek az érintett pedagógusok, akik az összesen kéthetes kiképzésről pénteken majd oklevelet is kapnak.
A 444.hu idézi a program honlapját, ahol ezt írják:„Minden magyar polgár köteles a haza védelmére, ezért fontos társadalmi érdek hazánk lakosságának honvédelmi felkészítése. Különösen fontos az ifjúság, ezen belül a középiskolás korosztály honvédelmi nevelése, a honvédelem ügyéhez történő pozitív hozzáállásának kialakítása és folyamatos fejlesztése".
Hozzáteszik: "a felnövekvő nemzedékek hazafias, honvédelmi nevelésének elősegítésére a Honvédelmi Minisztérium már 2005-ben elindította a KatonaSuli programot, melyen keresztül eddig közel tízezer fiatal ismerkedett meg a honvédelem ügyével és Magyar Honvédséggel. A résztvevő iskolák pedagógusain és diákjain keresztül tapasztalt, valós társadalmi igény a honvédelmi nevelés, melyet a Honvédelmi Minisztérium a jövőben is kiemelt feladatként továbbiakban a Honvéd Kadét Programon keresztül végez.”
Egyebek mellett tankönyvekben, múzeumpedagógiai foglalkozásokon jelenhetnek meg hangsúlyosan a hazafias nevelés elemei - mondta a Népszavának Sipos Imre miniszteri biztos. A Népszava azt írja, a miniszteri biztos szerint ez azért is fontos, mert 1990 után a diákok nemzeti identitásának kialakítása háttérbe szorult a magyar köznevelésben, igaz, az utóbbi négy-öt évben már nagyobb figyelmet szenteltek neki.
A parti beépítések, a pusztuló nádasok, a klímaváltozás, a vegyi anyagok és még a horgászok etetőanyagai is hozzájárulnak ahhoz, hogy a Balaton ökológiai egyensúlya egyre sérülékenyebb legyen.
A tervek szerint a tárca munkatársai országszerte személyesen keresik fel az iskolákat, hogy közvetlenül ismerjék meg az iskolák mindennapi működését és a helyi problémákat.
Bár a diákok az érettségiig akár 1200-1800 nyelvórán is részt vesznek, sokan mégsem jutnak el biztos nyelvtudásig vagy egy középfokú nyelvvizsgáig. Gaál Ottó szerint ennek egyik oka, hogy a tanulók alig szólalnak meg az órákon. A kreatív nyelvtanulás módszerének kidolgozója úgy véli, egy jól begyakorolt, ezer szóból álló aktív szókinccsel le lehet nyűgözni a nyelvvizsgabizottságot, miközben a középiskolai nyelvkönyvek felét egyszerűen ki lehetne hagyni.
A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.
Nem kell mindig mélyen a zsebetekbe nyúlni egy budapesti strandolásért. Több fővárosi fürdőben és strandon is jelentős kedvezményt kaptok, ha a zárás előtti utolsó két órában érkeztek: a budapesti lakosoknak ilyenkor féláras esti jegy jár, a BudapestGO-val rendelkező diákok pedig bizonyos esetekben akár 80 százalékos kedvezmény jár.