Nincs fűtés: egy hete nagykabátban tanulnak a gyerekek egy Somogy megyei iskolában

Az igazgató szerint nem sikerült a munkákat időben befejezni, a tanulók pedig nagykabátban ülnek az órákon.

  • Eduline

Még mindig újítanak fel egy iskolát a Somogy megyei Nagyberkiben -  írja egy olvasó beszámolója alapján a Sonline. Mivel a fűtést is most korszerűsítik, ezért ki kellett kapcsolni, a diákok pedig több mint egy hete nagykabátban ülnek az iskolában. Az is mindennapossá vált, hogy a felújítással járó zaj miatt van, estleg nem hallják az órán elhangzottakat, illetve a WC-k fele sem működik, ezért ott pedig sorban kell álliuk.

Az iskolaigazgató a lap kérdésére azt írta, a munkálatokat már be kellett volna fejezni, de annak lebonyolítására nekik nincsen ráhatásuk. Miközben a fűtésrendszert szakaszosan cserélik le, olajradiátorokkal is fűtenek a tantermekben, így 18 fokos hőmérsékletet tudnak elérni szerinte. Emellett azt kérik, öltözzenek melegen a tanulók, és viseljenek téli cipőt az osztályteremben, azok a szülők, akiknek erre van lehetőségük, pedig délután fél kettőkor hazavihetik a diákokat.

Vizes falak, omladozó vakolat: nagyon rossz állapotban van az egyik egri iskola

Vizes falak, omladozó vakolat, földre terített felmosórongyok, vödrök: ez a látvány fogadta az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola tanulóit a tantermekben. A borzalmas állapotokról az egyik szülő számolt be a Népszavának, amely fotókat is közölt az iskoláról. Szavai szerint az egyik tanító azt mondta nekik, hogy biztonsági okokból egész nap nem kapcsolják fel a villanyokat, nehogy az átvizesedett falak miatt gond legyen.

Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.